A családi idill igenis létezik! Stadlerné Erika szerint ez a legédesebb teher a világon

Újkeletű hagyomány az újszülött gyermekeknek a település polgárává fogadása. E jeles esemény alkalmával két ilyen családdal is találkoztunk. Előszálláson és Nagykarácsonyban (a nagykarácsonyi családi történetet alább olvashatják, külön cikkünkben). Az egyik falu kisebb, mint a másik, vendéglátóink mégsem cserélnének senkivel sem. Hogy mi kell egy család boldogságához? A szükséges elemeket hosszan sorolhatnánk, de a képlet nem biztos, hogy teljes, s főként általánosan működőképes lehet. Akiknél jártunk, szerencsére megtalálták a maguk számítását.

A látogatókra a fölugrálásával nagy veszedelmet jelentő házőrző kutya szerencsére egy frissen zsákmányolt papuccsal jól elfoglalta magát, és így némi házigazdai oltalmazással beugrottunk a szép kis lakályos házba.

Jó bemenni hozzájuk, mert náluk egy barátságos idillbe lép az ember. Jól érzik magukat, mert szeretik egymást, és ez a pozitív hangulat kisugárzik az odaérkezőkre is. Érdemtelenül is rabul ejt, ajándékba kapjuk a barátság érzését.

A Stadler család: Csongor (b) és Csanád a nagyfiúk, Stadlerné Péntek Erika és Stadler Gábor és a cseppség a Barnabás Fotó: BAT

Stadleréknál érdekes módon mindenki júniusban született, ezért akkor bizonnyal nagy vendégséget kell csapniuk. Most viszont augusztusra is jutott egy jeles nap. Barnabást huszadikán fogadták Előszállás polgárává.

Ki a főnök a családban? Az Erika! - mondja ki elsőre a családfő, Stadler Gábor:

- Egy család cementje az asszony. Nélkülük nem működik. Én villanyszerelőként eljárok dolgozni, ő pedig informálisan, logisztikailag és minden egyéb szempontból összetartja. Ez három gyereknél már pláne nagy dolog. Nagyon örülök, hogy van egy ilyen ünnepség az egy éven belül született gyerekek számára, amikor a falu polgárává fogadják őket. Ez fontos dolog. Az életünk értelme a gyermek. Becsülnünk kell őt, mert ő a mi jövőnk. Nem csak a mi családunkban, hanem az egész társadalmat is tekintve.

- Hogy miért nem költöztünk be egy városba? Azért, mert azt számomra egy élhetetlen közegnek gondolom. Nincs vele bajom, de ez a nekem való világ. Már az őseim is itt születtek. Ragaszkodok az emberi kapcsolataimhoz, amiket nem lehet azzal kiváltani, hogy öt perccel hamarább beérjek a munkahelyemre - tette hozzá a családfő, majd folytatta:

- Szinte máris nagycsaládosok lettünk. A miénk például nem működhetne úgy, ha nem lennének a közelben a mamák. Sokszor meg tudjuk kérni őket egy kis segítségre. Három gyereket már nagyon nehéz lenne kettőnknek, szülői segítség nélkül fölnevelni. Azért is maradunk, mert itt kimehet a gyerek az udvarba, beugrik a medencébe, csúzdázik egyet, és ha meggondolja magát, visszasétál. Ezzel meg is oldódott a strandolás. Minden évszakban csak egy lépés a kert és a szabad levegő. A kutyánk az udvaron, nincs ennél jobb dolog, mint itt lakni.

- Gyönyörű és nagy az én feladatom - újságolja Stadlerné Péntek Erika, a most már háromgyermekes anyuka. - Nagy bátorság kell a három gyerek bevállalásához az már biztos. Nincs két egyforma napom. Folyamatosan, akár percenként születik az újratervezés. Amit kigondolsz, az soha sem úgy lesz a valóságban, mert közbe szól az egyik gyerek, aztán a másik. Így persze egymást követve észrevétlenül átalakítják a programomat. Korábban a helyi élelmiszerboltban voltam eladó. Ez azért három gyerekkel már egy más szint.

(Milyen az élet négy férfival körülvéve? Négy gyereke van! - szólt közbe nevetve a családfő...)

Itt hamar el kellett dönteni azt, hogy hogyan tovább?! Remélem, hogy jól jártak. Azt tudom, hogy én velük - igen.

- Szerencsések vagyunk, mert most úgy tűnhet, hogy feltűnően jók a gyerekek, de általában is megtaláljuk a hangot egymással. Ezért nem volt kérdés, hogy bevállaljuk-e a harmadikat. A program a szokásos. Mosás-főzés-takarítás - játék és a játszótér. "Menjünk ki, fürödjünk! Anya vigyél el minket ide-oda-amoda!" És persze most már a Baba! Ő nullától huszonnégyig ad programot. Ez nem munka, hanem a legédesebb teher a világon - hangsúlyozza Erika, majd mosolyogva mondja: - Most már három férfi áll a nappaliban, és előfordulhat, hogy háromféle ételt kell nekik készíteni. Szerencsére tudok főzni, de muszáj is, mert különben éhen halnánk! Az édesanyám is mindig főzött, soha nem voltunk sehová sem befizetve. A csínját-bínját én magam találtam meg a tapasztalataim közben, hogy mit hogyan kell elkészíteni. Jó váltás volt az életünkben a különköltözés. Önálló életet élni, házat építeni és gyerekeket vállalni nagyszerű dolog. A mi életünkben a klasszikusan vett "szabadidő" létezik ugyan, de nagyon bizonytalan. Nem tudhatod, hogy mikor ülhetsz le egy kávéra. Igaz az a mondás, hogy "az anyák hidegen szeretik a kávét", mert a legtöbbször nincs időd melegen meginni.