Bulvár-celeb

2021.03.25. 19:30

Sokkoló! Három hétig bujkált áldozata ágya alatt egy pedofil

Többször is megerőszakolta a lányt.

Forrás: Shutterstock

Az ohiói ügyészség többszöri nemi erőszakkal és gyermekpornográfia előállításával vádolja azt a 20 éves fiatalembert, aki állítólag 3 hétig bujkált kiskorú áldozata ágya alatt – számolt be az esetről a FOX NEWS alapján az Origo.

Mint írták, a 20 éves Jaret Wright online ismerkedett meg tini áldozatával.

A Hamilton megyei seriff hivatalának közleménye szerint a babertoni Jaret Wrightot múlt hét végén vették őrizetbe, legalább háromszor elkövetett nemi erőszak és gyermekpornográfia előállításának vádjával.

A hatóságok nem közölték a lány kilétét, pontos életkorát, annyit tudni, hogy 13 és 18 év közötti, azaz kiskorú. A vádirat szerint a 20 éves férfi miután az interneten megismerkedett a lánnyal, személyes találkozót beszélt meg vele a tinédzser házánál. Ezt követően az áldozatát nemi aktusra kényszerítette a lány szobájában.

Mint kiderült a férfi 3 hétig tartózkodott titokban az ohiói családi házban. Konkrétan a lány hálószobájában az ágy alatt bujkált, miközben a tinit legalább háromszor megerőszakolta, sőt az aktusokról felvételeket is készített.

Az ügyészek szerint a tini tudta, hogy Wright mindvégig a szobában bujkált, és egyelőre nem tudni miért, de nem szólt a szüleinek.

Az anyja a rendőrségen azt mondta, hogy semmit nem is sejtett, és csak három hét után tudta meg a történteket, miután véletlenül megtalálta a férfit a kislánya ágya alatt.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!