Hallgassa élőben!
Fotó: Yui Mok / POOL / AFP

Kitálalt Harry herceg volt szeretője: ezért örül, hogy véget ért a kapcsolatuk

Harry herceg évekkel ezelőtt meglehetősen botrányos életet élt: féktelen bulizásaitól, viszonyaitól és droghasználatától sokszor volt hangos a sajtó. Diana és Károly fiatalabbik fia azonban ma már sokkal visszafogottabb.

A kétgyermekes családapát azonban időről időre kísérti a múltja. Hétfőn este mutatta be a brit köztelevízió azt a dokumentumfilmet, ami bátyjával közös viaskodását dolgozza fel. Nemrég pedig azért került a középpontba, mert fontolgatja az apasági tesztet, hogy véget vessen a pletykáknak, miszerint nem is Károly a vér szerinti apja.

Harryt most nem várt helyről támadták meg. Egykori szeretője beszélt tíz évvel ezelőtti kapcsolatáról a herceggel. Florence St George még 2011-ben randizott a királyi család tagjával, de valamiért nem alakult ki köztük komoly kapcsolat. A modell most elmondta: örül annak, hogy akkor véget ért a románc.

„Szerencsés vagyok, amiért nem voltunk sokáig együtt.

Hátborzongatónak találtam, hogy ennyire a reflektorfényben, a fókuszban vagyok. Ezért viszonylag gyorsan hoztam egy döntést, amiről utólag kiderült, hogy helyes volt. Sőt, ez volt az egyetlen járható út.”

Az egykori modell azonban nem nélkülöz, 2013-ban feleségül ment a milliárdos üzletemberhez, Henry St George-hoz, két gyermekük született azóta – írja a life.hu.

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
Házi szaloncukor egyszerűen

Hozzászólások

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
Tiszai vagy dunai? Melyik a legjobb halászlé?
Hirdetés
Így győzheti le könnyen a karácsonnyal járó stresszt
hirdetés
Cukorbetegen, biztonságban
Hirdetés
A 21. század építőipari gépei
Hirdetés
Egri János Jr.: sokat kell bizonyítanom még, és tovább kell vinnem a hagyományt
szexi
Vadító! Alig takarja valami Tolvai Reni melleit
Jótékonyság / 29 másodperce
Herczegh Anita: nem hagyjuk magukra a Covid-árvákat!
Magyarországon eddig mintegy ezer gyermek vesztette el szüleit a koronavírus-járvány következtében – mondta.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FILEP GÁBORNÉ szül.: Domján Marianna 81 éves korában elhunyt. Temetése 2021. december 11-én 14.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Köszönetünket fejezzük ki a Dunasori Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthona összes dolgozójának VARGA SÁNDORNÉ lelkiismeretes, odaadó ápolásáért. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÁNISZFELD ERZSÉBET bőrdíszműves életének 86. évében csendesen megpihent. Hamvasztás utáni temetése 2021. december 11-én, szombaton 13 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Köszönetünket fejezzük ki a Szent Pantaleon Kórház Traumatológia Osztályának ZSÖMBÖR ISTVÁNNÉ utolsó napjaiban nyújtott lelkiismeretes ápolásáért. Hálásan köszönjük a Dialízis Osztály sok-sok éves gondoskodását, emberséges magatartását. A gyászoló család
"Úgy ment el, ahogy élt, csendesen, szerényen, emberként." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ZSÖMBÖR ISTVÁNNÉ szül. Mayer Margit életének 76. évében örökre megpihent. Drága halottunkat 2021. december 6-án a nagyvenyimi temetőben örök nyugalomra helyeztük. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik mély gyászunkban bármilyen módon osztoztak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VARGA SÁNDORNÉ (volt Dunaújváros, Dózsa György út 50. szám alatti lakos) 83 éves korában elhunyt. Temetése 2021. december 8-án 14.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KRIZSÁNY MIKLÓS (a DV Kokszvegyészet korábbi dolgozója) 90 éves korában elhunyt. Temetése a későbbiekben lesz megtartva. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CSIPKE IGNÁC 64 éves korában elhunyt. Temetése 2021. december 11-én 10 órakor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CSIZMADIA TIBOR 67 éves korában elhunyt. Temetése szűk családi körben megtörtént. A gyászoló család
DOHÁNYOS LÁSZLÓ 84 éves korában elhunyt. Búcsúzik barátaitól, ismerőseitől, szeretteitől.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH ANTAL 82 éves korában elhunyt. Temetése 2021. december 14-én 14.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
"Csendesen alszik, megpihent végleg, angyalok bölcsője ringatja már, nem jöhet vissza, hiába hívjuk, emléke szívünkben otthont talál." Mély fájdalommal, megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZABÓ PÉTERNÉ szül. Petrus Emília a dunaújvárosi kórház volt dolgozója életének 85. évében csendesen megpihent. Búcsúztatása 2021. december 10-én 13 órakor lesz a Dunaújvárosi Kegyelet Kft. rendezvénytermében (Dunaújváros, Temető u. 60/B). A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BILINSZKY ÁGNES 54 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. december 10-én 14 óra 30 perckor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KIS KRISZTIÁN 20 éves korában elhunyt. Temetése 2021. november 30-án 10 órakor lesz a daruszentmiklósi temetőben. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik FARKAS JÁNOS temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy STEIGERVALD EMIL MIKLÓSNÉ 83 éves korában elhunyt. Temetéséről a későbbiekben intézkedünk. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MAROSI SÁNDORNÉ 93 éves korában elhunyt. Temetése 2021. december 3-án 13 órakor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra te sosem leszel halott, örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FARKAS JÁNOS 91 éves korában elhunyt. Temetése 2021. november 25-én 14.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel emlékezünk MEGYESI ÁRPÁD halálának 1. évfordulóján. Emléke szívünkben örökké él. Gyászoló család
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott, számunkra te nem leszel halott, örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KÖRMENDI ISTVÁN 84 éves korában elhunyt. Temetése 2021. november 24-én 10 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Koronavírus / 1 órája
Franciaországban az éttermekben és a bárokban tilos lesz az ünnepek alatt táncolni
Sakkvilágbajnoki döntő / 1 órája
Döntetlen lett a tizedik parti
uniduna / 1 órája
A Mikulás idén is látogatást tett az egyetem bölcsődéjében, a DUFiókáknál!
duol.hu
Gondoskodnak a jövőjükről / 2 órája
Meghaladja a 400 ezret a nyugdíjbiztosítási szerződések száma
remény / 2 órája
Pelé ismét kórházi kezelést kap
Kulcs / 2 órája
A Mikulás érkezésére teljesen megtelt a faluház
Török Tímea