Hallgassa élőben!
Fotó: Hűvösi Csaba

Hónapokig titkolta nevelőapja meggyilkolását a nógrádi férfi, aki a kertben ásta el a holttestet

A rendőrség megtalálta egy 75 éves bárnai férfi holttestét. Az ismerősök szerint az áldozat gyakran veszekedett nevelt fiával, aki a gyanú szerint egy ilyen alkalommal agyonütötte az idős férfit, majd testét elásta a házuk melletti területen. A felkavaró hír sokkolta a nyugodt település lakóit.

Lakossági bejelentés alapján kezdett el nyomozni a rendőrség egy rég nem látott 75 éves bárnai férfi után. Az egyenruhások azonnal hozzáláttak az eltűnt felkutatásához, de csak a földi maradványait találhatták meg. A 75 éves férfit a gyanú szerint 58 éves nevelt fia verte agyon egy veszekedés alkalmával. A helyieket megrázta az eset.

Itt találták meg a holttestet
Fotó: Hűvösi Csaba

 

Oravecz Roland, a település polgármestere a nool-hu-nak elmondta: a közmunkásként dolgozó gyanúsított megbízható munkaerő volt.

Inkább visszahúzódó természetű embernek ismertem, sosem feltételeztem volna róla, hogy agresszívan viselkedne. Megdöbbentem, amikor értesültem a történtekről

– mondta Oravecz Roland.

A falu lakosai közül többen nem értették, hogyan eshetett meg mindez a nyugodt településen. Deli Zitával az utcán találkozott a lap munkatársa. Érdeklődésére kifejtette: a délelőtt folyamán hallotta a hírt, ami teljesen meghökkentette.

Ugyanakkor néhány helyit kevésbé lepett meg az eset. Egy, a neve elhallgatását kérő lakos elmondta:

ismerte a családot, és úgy tudja, hogy egymást érték a veszekedések az idős férfi és a közmunkásként dolgozó nevelt fia között.

Ezt az információt Szikora Lászlóné is megerősítette. Az asszony nem messze lakik a családtól, akiket jól ismertek.

Fotó: Hűvösi Csaba

A két férfi folyamatosan veszekedett. Úgy tudom, hogy a szóváltáshoz gyakran az italozás vezetett. Géza bácsi az erdőre járt télen-nyáron. Szinte minden nap elhaladt a házunk előtt a biciklijét tolva. December táján feltűnt, hogy régóta nem láttam őt. Emiatt érdeklődtem is Pétertől a nevelő apja holléte felől.

Azt állította Géza bácsiról, aki szakmája szerint kőműves, hogy elment a Szegeden élő rokonokhoz valami munkaügyben. Amikor később ismét kérdeztem a nevelőapja holléte felől, csak annyit mondott: majd jön, amikor végez.

Valószínűleg valaki bejelentette Géza bácsi eltűnését, mert kedden arra lettünk figyelmesek, hogy az egész utcában rendőrautók állnak. Úgy tudom, hogy nekik ismerte be, mit tett a nevelőapjával. A fehér ruhás helyszínelők még akkor is dolgoztak, amikor éjfél körül kinéztem az ablakon

– mesélte a bárnai asszony, aki arra is kitért, hogy az 58 éves férfi édesanyja nagyon beteg, emiatt egy ideje kórházban ápolják.

Szikora Lászlóné azt is elárulta, hogy a történtek nagyon felkavarták. Ilyesmire egészen idáig nem volt példa a csendes kis faluban.

Borítókép: a kertben találták meg a holttestet

Hozzászólások

macskák világnapja
Farkasberci nem jött vissza
írdalá.hu / 11 perce
Írországban is összegyűlt a kellő számú aláírás
A szigetországból folyamatosan özönlenek a szignók a székely petícióhoz, már jelentős ráadás is befutott.
Gyász
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BENKE FERENCNÉ 83 éves korában elhunyt. Temetése 2021. március 4-én 10 órakor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
„Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt idő arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MIHÁLY JÁNOSNÉ életének 77. évében elhunyt. Búcsúztatása 2021. március 5-én 14.30-kor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GYÁRFÁS BÉLA 73 éves korában, hosszan tartó betegség után elhunyt. Temetése a baracsi temetőben, 2021. március 5-én 14 óra 30 perckor lesz. A gyászoló család
„Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt idő arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MUCSI ROLAND 29 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Búcsúztatása 2021. március 3-án 14 óra 30 perckor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Elpihent a kéz, mely értünk dolgozott, Lelkünkben élni fogsz, míg szívünk dobog De te számunkra nem leszel halott, Élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LEPSÉNYI ISTVÁN 71 éves korában elhunyt. Temetése 2021. február 27-én, szombaton 14.30-kor lesz a daruszentmiklósi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KELLNER GYULÁNÉ hosszan tartó betegség után 86 éves korában elhunyt. Temetése 2021. február 26-án, pénteken 10 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GYIMESVÁRI JÓZSEFNÉ 81 éves korában elhunyt. Búcsúztatója 2021. március 5-én, pénteken 13 órakor lesz a dunaújvárosi temető ravatalozójában. A gyászoló család
Emlékezünk IGLÓDI JÓZSEFNÉ halálának 10. évfordulóján. Mindig emlékezni fogunk Rád! Férjed, lányod, vejed, fiad
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk VARGA PÉTER búcsútatásán részt vettek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KATONA ZSOLT 49 éves korában rövid ideig tartó súlyos betegség következtében elhunyt. Búcsúztatása szűk családi körben történik. A gyászoló család
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH ANTALNÉ Pannika 88 éves korában elhunyt. Temetése 2021. február 22-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
"Pihenj te drága szív, mely megszűntél dobogni, szerető jóságod nem tudjuk feledni." Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a drága jó férj, édesapa, a szeretett gyermek, testvér, vő, sógor és rokon SZAKÁLL ISTVÁN 54 éves korában elhunyt. Temetése 2021. február 20-án 13 órakor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy BURUNCZ JÓZSEF 93 éves korában elhunyt. Feburár 26-án, pénteken 11.30-kor búcsúzunk tőle a dunaújvárosi Krisztus Király templomban. Kérjük az emlékezőket, hogy csak egy szál virággal érkezzenek. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ZELENKA GYULA életének 76. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása szűk családi körben megtörtént. A gyászoló család
„Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt idő arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SOMOGYI ANTAL (Tóni bácsi) 75 éves korában elhunyt. Búcsúztatóval egybekötött temetése szűk családi körben történik a nagyvenyimi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesapánk, nagypapánk VARGA PÉTER életének 83. évében elhunyt. Búcsúztatása 2021. február 19-én 13 órakor lesz a Krisztus Király templom altemplomában. A gyászoló család
"Szívedben nem volt más, mint jóság és szeretet, szorgalom és munka volt egész életed. Elfeledni téged soha nem lehet, csak meg kell tanulni élni nélküled." Fájó szívvel emlékezünk PÖRGYE JÁNOSNÉ szül. Meggyesi Erzsébet halálának 1. évfordulóján. Gyászoló család
"Ha emlegettek, köztetek leszek, de fáj, ha látom könnyetek. Ha rám gondoltok, mosolyogjatok, mert én már Istennél vagyok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FEITH ZOLTÁNNÉ sz.: Vörös Katalin 76 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2021. február 19-én 11.30-kor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LOVÁSZ BÉLA 93 éves korában elhunyt. Temetése 2021. február 19-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ENYEDI JÓZSEF 73 éves korában elhunyt. Temetése 2020. február 19-én 14.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
szuperszimat / 32 perce
Virsliért még a benzincseppet is kiszimatolja Gyufa, a mentőkutya
vízilabda / 58 perce
Óriási fölénnyel nyert a MAARSK Graphics
duol.hu
új időszámítás / 1 órája
Drasztikus változás történt Kiss Ramóna életében, elég nehezen viseli
egyedülálló / 1 órája
Beatles-mesterszakot hirdetett a Liverpooli Egyetem
ahogy én csinálom / 1 órája
Csülök Pékné módra – gasztrovideó
duol.hu
Amit rover lát / 1 órája
Elkészítették a Perseverance landolási helyének 3D képét