Bulivan

2010.03.24. 16:17

Tavaszi turnén vesz részt Zorán

Újabb tavaszi turnéra indul a nyár folyamán Zorán. A népszerű gitáros-énekes április 7. és május 14. között 19 helyszínen lép fel. Az első koncertet Budapesten, az Ady Endre Művelődési Központban tartják.

Gyuricza Ferenc

A további állomások között még budapesti három helyszín szerepel, április 14-én a Csepeli Munkásotthonban, május 5-én pedig a pesthidegkuti Klebelsberg Kuno Művelődési, Kulturális és Művészeti Központban lesz látható Zorán, míg a turné legnagyobb szabású eseményét május másodikán tartják a Művészetek Palotájában, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Itt két előadás is lesz, ám jegy már egyikre sem kapható. A vidéki helyszínek időrendi sorrendben Kalocsa, Siófok, Tokaj, Tamási, Dunaszerdahely, Vác, Körmend, Szombathely, Szeged, Szolnok, Eger, Keszthely, Szentes, Inota és Balatonfüred lesznek. Az első két hétben a kamara-felállásban játszanak, majd április 20-ától a nagyzenekar kíséri Zoránt. A Művészetek Palotája utáni ráadás koncerteken újra a kamarazenekart láthatja a közönség.

Címkék#zorán

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!