Bulivan

2011.08.26. 13:16

Megjelent Lenny Kravitz új albuma

Három évnyi hallgatás után új albummal jelentkezett a négyszeres Grammy-díjas Lenny Kravitz. A világhírű gitáros-énekes Black And White America címmel vette fel aktuális nagylemezét, amelynek dalait ősszel élőben is bemutatja Európában.

Gyuricza Ferenc


Lenny Kravitz eddigi pályafutása során mintegy 35 millió albumot adott el, s az 1999 és 2002 közötti időszakban négy alkalommal vette át a legrangosabb zenei elismerésnek számító Grammy-díjat. A szinte valamennyi hangszeren tökéletesen játszó zenész most új nagylemezt készített, a Black And White America című kiadvány dalai minden olyan stílusjegyet tartalmaznak, amely a gitáros-énekes eddigi karrierjét jellemezte. A felvételekre a Bahama-szigeteken és Párizsban került sor, Lenny Kravitz egyedül írta, hangszerelte és játszotta fel a 16 dalt. A produceri feladatokat ugyancsak ő látta el. Az album első kislemeze a Stand című dalból készült, amelynek videoklipjében az énekes több szerepben is feltűnik. Lenny Kravitz az új nagylemez dalaival október-november folyamán Európában fog turnézni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!