Bulivan

2014.07.18. 19:35

Hangorgia gitárra és énekre

Dunaújváros - Piros betűvel jegyeztem be a naptárba a vasárnapi időpontot, amikor a Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint kettős fellépését hirdették a Petőfi Művészeti Ligetbe. Ugyanis október végén már volt alkalmam élőben hallani a csodát.

Balla Tibor

Kicsit féltem, hogy a szabad tér zajai kipukkasztják a varázsgömböt, hogy cseppet sem intim közegben elvesznek majd a finomságok. Kár volt aggódni, a sors a legjobb forgatókönyvíró. A lábát lógató eső beterelte a koncertet a Bartók nagytermébe, ahol már első megszólalásuk is hatalmas sikert aratott a kétszáznál is több hallgató előtt. Régi tapasztalat, az igazán formátumos előadók egyik biztos ismertető jegye a szerénység és a közvetlenség. Nem árulok el titkot, ha kijelentem, rájuk ez a tétel biztosan igaz. Veronika a tapsot követően fényt kér a nézőtérre, hogy a későn érkezők is kényelmesen elfoglalhassák helyeiket, majd köszönetet mond azért, hogy eljöttünk. Közli, hogy nagyon szeretnek zenepavilonban fellépni, de színházban még jobban.

Pár pillanat, és már a szférák zenéje szól. Ritka adottság, olyan muzsikát hoztak létre, amit nem lehet stíluskorlátok közé szorítani. Egyszer, mint egy négyéves gyermek, játszadozik a hangjával, élvezi az újabb és újabb hangszíneket, egy pillanat múlva már mintha egy Broadway musical sztárelőadója lenne, majd balladába csap át. Hajladoznak a karjai, mint a fa-ágak, a pulzáló gitáralap mellett a fuvola tenorszaxofonná válik a torkában, csettintget, menetel, bokázik. Nem együtt él a zenével, hanem része annak!

A lábát lógató eső beterelte a koncertet a Bartók nagytermébe, ez azonban nem feszélyezte a duettet egy pillanatra sem, mert mint Veronika elárulta: nagyon szeretnek zenepavilonban fellépni, de színházban még jobban...(Fotó: Ónodi Zoltán)

Ugyanazt hallhatjuk, amit a Budapest Music Center közönsége a tavasszal, Gershwin Altatódalát énekli el. A gyötrelem, a kín a sínylődés hangjai olyan mélyről fakadnak fel belőle, hogy magukkal húzzák az észak-amerikai brit gyarmatok rabszolgáinak minden fájdalmát. Magától értetődően csúsztatja fel hangját a bokájából a templom tornyába. Azon kapom magam, hogy nem veszek levegőt, mikor az iménti csúszda szordínóban is megismétlődik. Komoly stílus és tempóváltás, a gitárhangok indiai behatásról tanúskodnak, Bálint saját loopjára szólózik. Az ének japán jellegébe becsúszik egy kis középkori gregorián hangzás, miközben minőségi klasszikus gitárhangokat élvezhetünk. Saját daluk feldolgozását egy Lachs (lazac) becenevű ismeretlennek ajánlják, aki valaha sokat jelentett az énekesnőnek. A hangok mellé grátisz kapunk egy monotánc estet is, tapssal, spanyol gitárral, flamenco betéttel.

Bátran nyúlt a legendás zenekar, a Beatles Come Toge-ther című dalához is, új jelentést, új hangzást adva neki. Bálint szólózik, ő lihegéssel adja hozzá a ritmust, csípőre tett kézzel billeg, zárt szája ellenére árad a dallam. Csak a hangokban él. Életigenlő dal a Lifelower lemezről, majd búcsú. Persze visszatapsoljuk. Gyorsat játszunk, hogy mindenki odaérjen a meccsre. Egy sztori az Alexanderplatzról, ahol a brazil-német meccs idején koktéloztak. Egy népdal gyermekkorából, hogy utunkra engedjen, ahová visszük magunkkal...

Született 1982. október 8.

Műfajok: jazz, alternatív rock

Aktív évek: 2005- napjainkig

2008- ban diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazztanszékén, majd a Brüsszeli Királyi Konzervatórium kétéves mesterképzésén vesz részt

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!