Bulivan

2009.09.08. 17:19

Hang-és fénykavalkád a Fezenen!

Székesfehérvár - Félmilló wattnyi hangtechnika dübörög majd a Fezen hat színpadán, s a hangulatot a mintegy másfél millió watt fénykavalkád is fokozza csütörtöktől.

Házi Péter


Igen, a Quimby is ott lesz ismét, s belecsapnak a húrok közé
Fotó: FMH-archív

Ki-be járnak a kamionok a Fehérvári zenei napok hetvenezer négyzetméteres területén a Sóstó Ipari Parkban: a kaviccsal borított területen néhány napja még semmi nem látszott, most viszont egymással  párhuzamosan épülnek  a nagy sörsátrak és a külső színpadok, s hamarosan  már a mintegy ötszázezer wattnyi hangtechnika is a helyére kerül - árulja el érdeklődésünkre Kovács Antal, a fesztivál főszervezője, akit az elmúlt hetekben törött lába némileg hátráltatott, ám mivel nemrég megkapta a járógipszet, így bízvást ígérheti, hogy mindhárom nap ott lesz a rendezvényen. Ami a további technikai részleteket illeti, fényárban és látványban sem lesz hiány, hiszen a hat színpadon összesen másfélmillió wattnyi fénytechnika gondoskodik a hangulatról. 

Visszatérve a félmillió wattos hangteljesítményhez, a szervezők azért minden környékbelit megnyugtatnak, hogy a nagyszínpad koncertjei  mindennap véget érnek legkésőbb fél egyig, s ezt követően már csak a fedett színpadokon lesznek koncertek. (Persze ezek akár éjjeli kettőig is eltarthatnak.) Ami pedig a csütörtöki napot illeti, a Fezen kapuit délután kettőkor nyitják, hogy aki sátorral érkezik, annak is legyen ideje bevackolnia magát, s megismerkedni a tereppel, hol vannak a kocsmák, éttermek, no meg a zuhanyzók, vécék és az elsősegélyhely.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!