Bulivan

2010.05.17. 09:45

Elhunyt Ronnie James Dio

Több hónapig tartó súlyos betegség után május 16-án reggel elhunyt minden idők egyik legkiválóbb heavy metal énekese, Ronnie James Dio. A többek között a Rainbow és a Black Sabbath frontembereként megismert, illetve saját zenekarának élén álló zenész gyomorrákkal küszködött.

Gyuricza Ferenc

A 67 éves énekesnél néhány hónappal ezelőtt diagnosztizálták a rosszindulatú daganatot, s azonnal megkezdték a kezelését. Az első orvosi jelentések még biztatóak voltak, s maga Ronnie James Dio is optimistán nyilatkozott állapotáról. Jelenlegi zenekara, a Black Sabbath örökségét továbbvivő Heaven And Hell idén nyáron turnézni is akart - a június közepén az osztrák-magyar határ közvetlen szomszédságában megrendezésre kerülő három napos Nova Rock fesztiválon is felléptek volna -, ám a hónap elején az összes dátumot törölték az énekes gyenge állapotára hivatkozva.

- Ma összetört a szívem - adott ki nyilatkozatot a halálesetről felesége, s egyben menedzsere, Wendy Dio. - Ronnie reggel 7 óra negyvenöt perckor elment. Nagyon sok barátunktól volt lehetősége elköszönni, mielőtt békésen eltávozott volna. Ronnie tudta, hogy mennyien szerették őt. Nagyon értékeljük azt a sok szeretetet és támogatást, amit nyújtottatok nekünk. Most azt kérjük, hogy néhány napot adjatok nekünk, hogy ezzel a rettenetes veszteséggel foglalkozhassunk. Fogadjátok el, hogy Ronnie mindannyitokat szeretett, és a zenéje örökké élni fog tovább.

Ronnie James Dio minden idők legnagyszerűbb énekesei közé tartozott. Az olasz származású, de amerikai zenész - aki Ronald James Padavona néven 1942. július 10-én született - a The Vegas Kings soraiban kezdett még basszusgitárosként, majd több kisebb zenekar után az Elf frontembere lett. Itt figyelt fel rá a Deep Purple gitárosa, Ritchie Blackmore, aki felkérte, hogy legyen új zenekarának énekese. Ronnie James Dio a Rainbow élén fantasztikus teljesítményt nyújtott, a zenekar korai albumai - amelyek vele készültek - máig etalonnak számítanak. Az 1975-ben kiadott bemutatkozó nagylemezen olyan ismert dalok kaptak helyet, mint a Man On The Silver Mountain, a Black Sheep Of The Family, a Catch The Rainbow vagy a The Temple Of The King. Felkerült rá emellett a Still I’m Sad feldolgozása is, amellyel a rockzene hívei mellett számos egyéb zenekedvelőt is megnyert magának a csapat. Az együttes nevét viselő korongot 1976-ban a Rising követte, ez még tovább emelte az együttes hírnevét. A Tarot Woman, a Starstruck, valamint a nyolc és fél perces Stargazer a mai napig a legkedveltebb rockdalok közé tartoznak. Az énekes a Rainbow-val összesen négy albumot készített, majd személyi ellentétek miatt kénytelen volt továbblépni. Pályafutásának kiemelkedő pontját jelentette, hogy az Ozzy Osbourne-nal éppen szakító Black Sabbath vetette ki rá hálóját, így részt vehetett a legendás hírű zenekar újbóli önmagára találásában.

Ronnie James Dio a Black Sabbath egyik legjobban sikerült albumán, a Heaven And Hell című nagylemezen mutatkozhatott be. Egyes legendák szerint ekkor találta ki az azóta elhíresült ördögszarvat, amit mutató és kisujjával formázott meg.

A Black Sabbath 1982-ig két stúdióalbumot és egy koncertlemezt készített Dio-val, ám az énekes később még visszatért a csapat soraiba, s 1992-ben ugyancsak ő énekelt a Dehumanizer lemezen. A Black Sabbath-ból való első távozását követően létrehozta saját zenekarát, amelyet Dio-nak nevezett el. Az együttes tulajdonképpen egészen haláláig működött, ám voltak időszakok, amikor háttérbe szorult. Folyamatos tagcserék mellett tíz albumot készítettek, a legutolsó 2004-ben jelent meg, ám az énekes azóta is dolgozott. Közben a Black Sabbath tagjaival Heaven And Hell néven is turnézott, azon időszak dalait játszva, amelynek ő volt az énekese. A Heaven And Hell 2009-ben The Devil You Know címmel új albumot is megjelentetett

Ronnie James Dio egyik kezdeményezője volt a Hear ’n Aid nevű segélyakciónak, amely során számos heavy metal énekes és zenész közreműködésével rögzítettek egy dalt. Az énekes két alkalommal házasodott, első feleségétől, Loretta Berardi-tól gyermeke is született. Második felesége Wendy Galaxiola volt, aki egyben a menedzseri tevékenységet is ellátta mellette.

Az énekes betegségéről először 2009. november 25-én tett bejelentést Wendy Dio, aki ezt követően is folyamatosan adott ki közleményeket a zenész állapotáról. Május 15-én elterjedt, hogy Dio meghalt, ezt akkor cáfolták, ugyanakkor azt is elmondták, hogy nincs túl jó állapotban. Egy nappal később azonban már valóban a halálhírét kellett bejelenteni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!