Borosta

2015.01.14. 18:11

Megvan a magyarázat a részegség utáni gyengeségre

Körkép – Ha gyorsan iszik sokat, azt az immunrendszere nem fogja tolerálni. Megvan a magyarázat a részegség utáni gyengeségre.

Budai Dávid

Ha időhiányban van, mert megy a busz, vagy csak mert felpörgetné az estét, vagy éppen alkoholitit játszik éppen, akkor jó ha tudja, károsabb a gyors lerészegedés a sima elhajlásnál.

A rohamivás ugyanis nem csak a májat, de az immunrendszert is károsítja, állítják a chicagó-i Loyola egyetem kutatói. Az új kutatás ráadásul azt is kimutatta, hogy az alkohol még akkor is rombolja a szervezetet, amikor jelenléte már ki se mutatható a vérben. Vagyis lehetséges, hogy megússza az ittas vezetést, de immunsejtjei igencsak megsínylik a dolgot.

Végeztek egy kísérletet is, amiben hét férfi és nyolc női alanynak kellett öt feles vodkát lehúznia húsz percen belül. Ezt követően húsz perccel, két órával és öt órával később vért vettek tőlük. A vérmintákban kifejezetten az immunsejtek reakcióját figyelték meg, amelyek már húsz perccel az alkohol elfogyasztása után készültségben voltak (alkoholszint 130 mg/dl). Az immunrendszer készültségi állapota idővel ugyan csökkent, de nem szűnt meg. Vagyis ha az ivás után másnap megfázva ébredünk, okoljuk nyugodtan az alkoholt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!