Borosta

2014.01.15. 07:30

Évadközi szériák

A téli hónapok is sok érdekességet tartogatnak a televíziós sorozatok rajongóinak, hiszen az idei midseason, azaz évadközi időszakban igen érdekes szériák kerülnek képernyőre.

Szabó Péter Dániel

Korábban lesajnált, az egész éves sikerre alkalmatlannak tartott sorozatok gyűjtőhelye volt a január és a február, ám az utóbbi években jobbnál jobb történetekkel lepik meg a tévénézőket a derék amerikai producerek. Ami az idei évet illeti, a helyzet különösen jó, egyes szakblogok szerint még az őszinél is jobb a felhozatal.

Ez persze nyilván túlzás, de annyi biztos, hogy például visszatér az amerikai Fox csatornán a The Following (nálunk a Gyilkos hajsza néven fut) című krimi, amelynek első évada különösen jóra sikeredett. A Ryan Hardy egykori FBI-ügynököt alakító Kevin Bacon első sorozat főszerepében szinte tündökölt. A történet egyébként egy sorozatgyilkosról szól, akit ő kapott el évekkel ezelőtt, ám a rendőr is olyan lelki és testi sérüléseket szenvedett el, hogy teljesen tönkrement. A hűvösön töltött évek alatt a főgonosz, Joe Carroll azzal foglalatoskodott, hogy követőket toborozzon magának, s amikor meglóg a börtönből, rászabadítja a többi elmebajost a világra. Hardy dolga volt őt és zavarodott követőit elkapni. Ez az első széria végére csak részben sikerült, így izgalmasnak ígérkezik a folytatás, amelyet remélhetőleg hazánkban is láthatunk idén.

Kevin Bacon ismét sorozatgyilkosok nyomába ered a Gyilkos hajsza második évadában (Fotó: Fox)

 

2010-ben ért véget a sokak által minden idők legjobb sorozatának címkézett Lost – Eltűntek, s bár jó néhány szereplő feltűnt azóta különböző sorozatokban, a széria vezéregyéniségei mintha rápihentek volna a sziget fáradalmaira. A Sawyert alakító Josh Holloway is így tett, ám most visszatér az Intelligence főszereplőjeként. A CBS csatornán startoló szériában egy olyan szuperügynököt alakít, aki egy a fejébe ültetett mikrochipnek köszönhetően bármikor tud telefonálni, csatlakozni az internetre és persze mindenféle hókuszpókuszra amit csak a számítógépekkel lehet. Garantált tehát, hogy a John Dixon regénye alapján, Michael Seitzman (Kőkemény Minnesota) és David Semel (American Horror Story, Person of Interest - Célszemély) által alkotott sorozatban bőven lesznek izgalmak.

Érdekesnek ígérkező alaphelyzetet dolgoz fel a Killer Women, azaz Gyilkos nők című sorozat, amely az argentin Mujeres Asesinas alapján készült. Hannah Shakespeare (A holló) ABC-nek forgatott szériájának középpontjában egy női Texas Ranger áll, aki mint olyan egyetlen a szakmában, s akinek jelenlétét kollégái sem szívlelik túlzottan. Szintén az ABC csatorna rendelte be a Gyilkos elmékkel ismertté vált Aaron Zelman Resurrection című sorozatát. Jason Mott The Returned című regénye alapján készült széria elsősorban a misztikumok rajongóit elégíti majd ki. A középpontban olyan személyek állnak, akik hosszú évekkel ezelőtt tűntek el/haltak meg, s most pedig visszatérnek, mintha mi sem történt volna.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!