Borászat

2013.12.10. 20:45

Az ősi törvényt ötvözni

A Dunaújvárosi Borbarát Club utolsó idei vendége a Corner Café különtermében a villányi borász, Kvassay Levente volt.

Agárdy Csaba

A fiatal borász 2007-ben vette át a családi pincészet vezetését, miután édesapja, Kvassay István váratlanul elhunyt. Kvassay Levente nem véletlenül kezdte el irányítani a borászatot, hiszen borász végzettségű, korábban a Bock pincészet főborásza volt.

A Kvassay pincészet három és fél hektáron gazdálkodik, érdekes, hogy nemcsak a klasszikus villányi vörösborokkal foglalkozik, hanem négyfajta fehérborral is, köztük olyannal, mint a zöldveltelini, ami Villányban igazán különlegességnek számít. Könnyed rozé- és fehérborokat készítenek a sauvignon blanc-ból, olaszrizlingből,, hárslevelűből, zöldvelteliniből, kékfrankosból, portugieserből, merlot-ból, cabernet franc-ból és cabernet sauvignonból. A területek a Remete-dűlőben, Nagyharsányban és Jammertálban találhatóak.

A borklubban tartott előadása előtt beszélgettünk Kvassay Leventével.

- Több helyen olvasható, hogy filozófiája a következő: Ötvözni az ősi öntörvényű szabályokat korunk technológiai eljárásaival. Mit ért ezalatt?

- Tősgyökeres villányi vagyok, így sok mindent el tudtam lesni az öregektől. De abban a kategóriában, amelyben a boraim vannak, elengedhetetlen a modern erjesztés. Ennyit a filozófiámról.

- Villányban szokatlan módon a fehérborra is koncentrál, nem beszélve a zöldvelteliniről, amely nem őshonos villányi fajta. Villányban zöldveltelini, vagy olaszrizling, olyan mintha Tokajban a kékszőlőkről beszélnénk...

- A fehérszőlők siklósiak, de Siklós a villányi borvidékhez tartozik. Szeretek illatos, könnyed fajtákkal foglalkozni. A zöldveltelinivel Villányban csak én dolgozom.

- Milyen a piaca a villányi zöldveltelininek, mert nehezen képzelhető el, hogy valaki bemegy egy borüzletbe, és villányi zöldveltelinit keres.

- Eleinte kuriózumként értékesítettem körülbelül öt-hatszáz palackot. Először mindenki nagyon meglepődött, amikor meglátta a zöldveltelinit, de már egyre jobban keresik. A legutóbbi évben hétezer palackot adtunk el, mára már összeforrt a fajtával a nevem.

- Kétségtelen, hogy jó minőségű borok készülnek Villányban, de a borvidék mérete miatt nagy mennyiségben nem tud senki sem termelni. Többször felvetődött már, hogy a kis borászatoknak össze kellene fogniuk, de mintha erre nem lennének fogékényok az úgynevezett nagyok. Ön az új generációhoz tartozik, mi erről a véleménye?

- Szerintem is az összefogás lenne a járható út, mert kicsi a terület, ezért kicsi a mennyiség is, kevés palackot tud a piacra dobni Villány. Belföldre ez elegendő, ellátjuk a piacot, de a komoly külföldi megjelenéshez sajnos nagyon kevés.

 

Címkék#borászat

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!