Belföld

2010.01.26. 11:57

Vizsgálják a rendőrök a szegedi vízilabdás konfliktust

Tart a megállapítása annak, hogy történt-e bűncselekmény a magyar és szerb vízilabda-válogatott hétfői, szegedi közös edzésén.

nincs nev

Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője kedden közölte: ezzel együtt vizsgálják az interneten megjelent információk valóságtartalmát is.
   
A hétfői, nem hivatalos barátságos mérkőzés második negyedében történt konfliktusról, az internetes információk nyomán rendelt el nyomozást a rendőrség. A delmagyar.hu honlapja ugyanis arról számolt be, hogy a találkozó második negyedében a szerbek rátámadtak Kis Gáborra, a magyarok olimpiai bajnok centerére, majd ezt követően mindkét együttes játékosai bekapcsolódtak a verekedésbe. A két szövetségi kapitány, Kemény Dénes és Dejan Udovicsics megnyugtatta tanítványait, ám a harmadik negyedben kialakult újabb kakaskodás után úgy döntöttek, véget vetnek a gyakorlásnak.
   
A két együttes hétfő délután újabb edzőmeccset játszott, de már zárt kapuk mögött.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!