Belföld

2013.11.04. 14:54

Vidnyánszky Attila marad a Magyar Teátrumi Társaság elnöke

Budapest - Vidnyánszky Attila marad a Magyar Teátrumi Társaság elnöke (MTT), így döntöttek a szervezet hétfői tisztújító közgyűlésének résztvevői Budapesten.

 

Az elnököt 41 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett választotta meg a közgyűlés. Vidnyánszky Attila az egyhangú jelölést, a tagság bizalmát megköszönve kiemelte: a folyamatos támadások ellenére hite töretlen.


A közgyűlés - a tagok számának emelkedése miatt - öttagúra bővítette az eddig háromfős vezetőséget. Az elnök mellett újraválasztották a testületbe az MTT eddigi két alelnökét, Nagy Viktort és Vasvári Csabát, mellettük Szabó Ágnes és Oberfrank Pál is a szervezet alelnöke lett.

 

 

 

 

Szavaznak a résztvevők a Magyar Teátrumi Társaság tisztújító közgyűlésén a budapesti Nemzeti Színház Gobbi Hilda termében 2013. november 4-én. Az asztalnál középen Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkára, mellette jobbra Vidnyánszky Attila, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke, balra Szabó László levezető elnök. MTI Fotó: Kovács Attila

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!