Belföld

2011.10.21. 17:01

Százmilliót kap Medina a radarállomásért

Százmillió forintos támogatást nyújt 2014-ig infrastrukturális fejlesztésekre a Honvédelmi Minisztérium (HM) Medinának, ahol az elkövetkező két évben a NATO számára elfogadható, új radarállomás épül.

MTI

Az erről szóló keretmegállapodást és az idei, 25 millió forintos támogatásról szóló szerződést pénteken írta alá Medinán Hende Csaba honvédelmi miniszter és Vén Attila (Fidesz-KDNP), a település polgármestere.

A megállapodás szerint a HM "2014. december 31-ig vissza nem térítendő támogatással segíti a község infrastrukturális feladatainak megvalósítását, az önkormányzat segíti a lokátor megépítését és sikeres működését".

Az aláírás után Hende Csaba hangsúlyozta: Medinán megértették, hogy a háromdimenziós radar "az egész nemzet ügyét szolgálja", és teljessé teszi a Magyarország légterét védő rendszert. "Ma véget ér a helykeresés időszaka, ami arról szólt, hogy nem szabad az emberek feje fölött döntéseket hozni" - jelentette ki a radarállomás korábbi, meghiúsult helyszíneire utalva a tárca vezetője.

Vén Attila a megállapodással kapcsolatban megjegyezte: "a támogatás nagysága megfelel a HM anyagi lehetőségeinek, és a község reális elvárásainak".

A minisztérium 2011. március 8-án jelentette be, hogy a légvédelmi radarállomást Medinán építik fel.

Eredetileg a radarállomást a Zengőre, majd a Tubesre tervezték, de a tiltakozások miatt nem építették meg.

Az új helyszínt a NATO is elfogadta, a Medinán 1987-ben üzembe helyezett, szovjet technológiával működő radarállomást várhatóan 2013 végén váltja fel a háromdimenziós radarrendszer.

Illés Attila ezredes, a HM Fegyverzeti és Hadbiztosi Hivatalának NATO-biztonsági beruházási osztályvezetője az MTI-nek elmondta: a tervek szerint decemberben indul el az építési engedélyezési eljárás, és 2012. júliusban kezdődik az építkezés. A 28 méter magasra tervezett toronyra jövő év végén helyezik el az antennarendszert védő kupolát, a radart a tesztelést követően 2013. szeptemberben állíthatják hadrendbe.

A medinai radar a bánkúti és a békéscsabai 3D-s berendezéshez hasonlóan az olasz Selex Sistemi Integrati gyártmánya lesz, jelenleg a cég olaszországi telephelyén tárolják. Az osztályvezető tájékoztatása szerint a radarállomás építése 900 millió forintba kerül, amelyet a NATO utólag finanszíroz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!