Belföld

2013.01.04. 11:51

Rogán: 2014-ben nem lesz választási regisztráció

Budapest - Nem lesz választási regisztráció 2014-ben - jelentette be a Fidesz frakcióvezetője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján, miután alaptörvény-ellenesnek ítélte a választási eljárásról szóló törvény több rendelkezését az Alkotmánybíróság (Ab) Áder János köztársasági elnök indítványa nyomán. Rogán Antal azt mondta, a regisztráció esetleges alkotmányba foglalása a zűrzavar érzését kelthetné a szavazók körében.

A frakcióvezető kérdésre hozzátette ugyanakkor: a határon belül élőkre vonatkozik az a döntés, amely szerint nem lesz választási feliratkozás. Az Ab sem kritizálta ugyanis azt - magyarázta -, hogy regisztrációval jöjjön létre a névjegyzék a határon túl élő magyar polgárok esetében, akik nem rendelkeznek állandó lakhellyel Magyarországon. Ugyanígy azok esetében is önkéntes feliratkozással lehet felkerülni a választói névjegyzékre, akik kisebbségi listára akarnak voksolni.

Ezen túlmenően minden részletkérdésben tanulmányozni fogják az Ab döntését, és azt tiszteletben tartva februárra, a parlament tavaszi ülésszakának kezdetére alakítják ki a végleges normaszöveg-javaslatukat - közölte.

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője beszél 2013. január 4-én Budapesten, a Képviselői Irodaházban tartott, az Alkotmánybíróság (Ab) délelőtti döntésére reagáló sajtótájékoztatón, amelyen bejelentette, hogy nem lesz választási regisztráció 2014-ben. MTI Fotó: Kovács Attila

A politikus azt mondta, a külföldön dolgozó több százezer magyar választójogának gyakorlására megoldást jelentett volna az előzetes feliratkozás, az Ab határozatát követően azonban ez a probléma megoldatlan maradt.

"Természetesen az Ab döntése után is van lehetőség arra, hogy módosítsuk az alkotmányt, és az alaptörvény szövegében biztosítsuk a regisztráció alkotmányos védelmét. A kétharmados parlamenti többségnek ehhez megvan a választóktól kapott felhatalmazása, azt mondhatnám, megvan a politikai ereje. Az erő azonban nem minden. Az ész szava és a politikai felelősségérzet ma mást kíván tőlünk" - fejtette ki Rogán Antal.

Kiemelte: a Fidesznek mindig is fontos volt, hogy a demokrácia nyugodtan, kiszámíthatóan és kiegyensúlyozottan működjön. Egy esetleges alkotmánymódosítás viszont - folytatta - elhúzódó politikai és jogi vitákat, bizonytalanságot eredményezne, a választók körében pedig - a közelgő parlamenti voksolás előtt - a zűrzavar érzését keltheti.

Ezért az Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnökkel és a Fidesz elnökségi tagjaival folytatott konzultációk után megszületett az a döntés, amely szerint 2014-ben nem lesz regisztráció - ismertette.

A Fidesz szerint ugyanakkor az előzetes feliratkozáson kívül a többi kérdésben politikai és közjogi egyetértés van - mondta, hozzáfűzve, hogy a kormányoldal az egész rendszer modernizálására törekedett, és évtizedes problémákat orvosolt. Az új szisztéma alapelvei közé sorolta a kisebb létszámú Országgyűlést, a választókörzetek arányosítását, továbbá azt, hogy megváltoztatták a jelöltállítás rendszerét, megszüntették a sokat bírált ajánlószelvényes megoldást. Jelezte azt is, hogy egy olcsóbb választási rendszer mellé tették le a voksukat, így egyfordulós lesz a szavazás, az új kampányszabályozás pedig elősegíti az átláthatóságot, és visszafogja a pártok költekezését. Különösen fontosnak nevezte, hogy a határon túli magyaroknak megteremtették a politikába való beleszólás lehetőségét.

Rogán Antal szavait azzal zárta, hogy a választójogi reform időszaka lezárult, minden fontos kérdésben döntés született, a választások pedig jogi értelemben stabil körülmények között lebonyolíthatók.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!