Belföld

2009.07.29. 05:25

Pótfelvételi: csak a leggazdagabbak kiváltsága?

Budapest - A rendes felvételi eljárásban a felsőoktatásból kimaradt 33 ezer diák túlnyomó többségének a pótfelvételi eljárás során már nem lesz lehetősége továbbtanulni, a kínált kurzusok elsöprő többsége ugyanis tandíjas, sok helyen pedig még évi egymillió forintnál is többet kell fizetni. Egy orvosi diploma például egy jobb lakás árába kerül - ismerteti a szerdai Magyar Nemzet.

nincs nev

Szinte semmi esélyük sincs a kevésbé jómódú diákoknak arra, hogy a pótfelvételi eljárás során bekerüljenek a felsőoktatásba, az úgynevezett slágerszakok pedig csak a leggazdagabb diákok számára elérhetők - derült ki a Magyar Nemzet rendelkezésére bocsátott, nyilvánosságra eddig nem hozott képzési jegyzékből.
    
Alapképzésen egyáltalán nem, mesterképzésen pedig elvétve szerepel egy-egy ingyenes kurzus, a többi képzés tandíjas. A slágerszakok - az orvosi, illetve a gazdasági képzések - pedig olyan drágák, hogy a magyar családok 99 százaléka számára elérhetetlenek. 
    
A napilap által összeállított rangsor szerint az idén a legköltségesebb fogorvosnak tanulni a Semmelweis Egyetemen: itt egy tanévre 2,71 millió forintot kérnek. A képzés tíz féléves, vagyis a fogorvosi diploma megszerzése összesen 13,55 millió forintba kerül. A dobogó második és harmadik fokán két mesterképzés (másoddiplomás képzés) áll, mindkettő a Közép-európai Egyetemen (CEU) indul, tandíjuk évente 2,47 millió forint. 
    
A negyedik helyen a Budapesti Corvinus Egyetem Master of Business Administration elnevezésű angol nyelvű mesterképzése áll évi kétmillió forintos tarifával. Egy átlagos jövedelmű családon ugyan sokat nem segít, de tény, hogy a négy féléves mesterképzéseken a horribilis tandíjat jóval rövidebb ideig kell fizetni, mint az alapképzéseken. Igaz, itt oklevelet csak a szakirányú diplomával rendelkezők szerezhetnek.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!