Belföld

2009.09.08. 13:16

Menekülteket vert egy embercsempész, majd eltűnt

DH - Hattagú családot csapott be egy embercsempész: Ferihegyen azt hazudta nekik, hogy már Svédországban vannak - közölte a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság kedden az MTI-vel.

duol.hu

Eredetileg Svédországba szeretett volna eljutni egy négygyermekes család, amelynek tagjai - mint mondták - vallási és politikai okokból menekültek el hazájukból. Csaknem kilencezer dollárt fizettek az embercsempésznek az "állítólag eredeti okmányaikba elhelyezett" svéd vízumért. 
Az embercsempész - aki a hat becsapott emberrel együtt Szófia felől érkezett Magyarországra - Ferihegyen azt hazudta a családnak, hogy már Svédországban vannak, majd az útlevelüket elkérte, és eltűnt. Miután a reptéri rendőrök igazoltatták az "árván" maradt családot, menekültkérelmet nyújtottak be. 
Ugyanazon a járaton hasonlóan járt egy másik utas, aki szintén Észak-Európába akart eljutni. Ő is pénzért jutott - az esetleg nem is valódi - vízumhoz, de Ferihegyen őt is cserben hagyta az embercsempész. Ezek után ez a férfi is menekültstátuszért folyamodott. 
A repülőtéri rendőrök a személyleírás és az utaslista alapján azonosították az embercsempészt, akit azóta is keresnek - áll a közleményben.
(MTI)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!