Belföld

2014.05.29. 10:27

Lemondott Mesterházy Attila (folyamatosan frissítve)

Lemondott pártelnöki és frakcióvezetői posztjáról Mesterházy Attila csütörtökön, aki jelezte, hogy nem kíván újraindulni az MSZP elnöki posztjáért.

A politikus budapesti sajtónyilatkozatában egyúttal jelezte, hogy nem kíván indulni a következő tisztújításon, így nem kíván újraindulni a szocialista párt elnöki posztjáért sem.

Mesterházy Attila azt mondta, az MSZP április 6-án és május 25-én jelentős vereséget szenvedett el az országgyűlési és az európai parlamenti választáson, az MSZP elnökeként ezekért a kudarcokért vállalja a teljes felelősséget.

"Az MSZP-ért érzett felelősségem tudatában hoztam meg ezt a döntést, amely lehetőséget ad arra, hogy alapszabályszerűen, az önkormányzati választások szempontjait figyelembe dönthessen most szombaton az MSZP országos választmánya" - jelentette ki Mesterházy Attila.

Hozzátette: a maga részéről mindenben támogatni fogja az MSZP megerősítését és az új elnököt.

Mesterházy Attila távozik a Magyar Szocialista Párt (MSZP) Jókai utcai székházában tartott sajtótájékoztatójáról 2014. május 29-én. A politikus lemondott MSZP-elnöki és parlamenti frakcióvezetői posztjáról. MTI Fotó: Kovács Attila

Az MSZP országos elnöksége vasárnap este, az EP-választás eredményének ismeretében felajánlotta lemondását a párt választmányának, amely szombaton ülésezik. Ezt követően - sajtóinformációk szerint - voltak olyan vélemények a párton belül, hogy le kellett volna mondaniuk, nem pedig felajánlani a lemondásukat, mert ezzel lehetetlen helyzetbe került a választmány. Ugyanis ha a testület elfogadja a lemondást, akkor egy hosszú tisztújításnak nézne elé az MSZP pont akkor, amikor már az őszi önkormányzati választásokra kellene készülni.

Az elnök lemondásával új helyzet állt elő, mert az MSZP alapszabálya lehetőséget ad arra, hogy eltekintsenek a felmenő rendszerű tisztújítástól. E szerint ha azért kell soron kívüli tisztújító kongresszust összehívni, mert a pártelnöki tisztség betöltetlenné vált, az MSZP választmánya a kongresszust összehívó határozatában dönthet úgy is, hogy a pártelnök megválasztására összehívott soron kívüli tisztújító kongresszust nem kell megelőznie a felmenő rendszerű tisztújításnak.

 

DK: az MSZP jusson túl a válságán!

A Demokratikus Koalíció (DK) szóvivőjének közlése szerint a DK abban érdekelt, hogy az MSZP jusson túl mostani válságán.

A Demokratikus Koalíció nem kívánja kommentálni más párt belügyeit, de abban érdekelt, hogy az MSZP jusson túl mostani válságán – reagált az MSZP elnök-frakcióvezetőjének, Mesterházy Attilának a lemondására Gréczy Zsolt az MTI-nek. A szóvivő mást nem kívánt hozzáfűzni ehhez.

 

A Jobbik saját sikerének tartja

Novák Elődöt, a Jobbik alelnökét egy sajtótájékoztatón kérdezték arról, hogy mit szól ahhoz, hogy Mesterházy Attila lemondott pártelnöki és frakcióvezetői tisztségéről. Novák Előd azt mondta: a Jobbik saját sikerének tartotta a 2009-es EP-választás után az SZDSZ szétesését, és most szintén saját történelmi sikerüknek tartják az MSZP "szétesését". A jövőben a Fidesz megelőzésére kell összpontosítani, az MSZP-vel több teendő nincs - fogalmazott.

 

Schiffer: korrekt politikai ellenfél a távozó MSZP-elnök

Az LMP-s Schiffer András sajnálja, hogy távozik az MSZP éléről Mesterházy Attila, akit korrekt politikai ellenfélként jellemzett, amikor az MTI-nek csütörtökön kommentálta a szocialista politikus bejelentését.

Schiffer András szerint nyilvánvaló, hogy az április 6-i, majd a május 25-i választási eredmények után a politikai kultúra bevett szabályai szerint Mesterházy Attila lemondása "legalábbis a levegőben lógott".

Az LMP társelnöke és frakcióvezetője csütörtökön az MTI-nek azt mondta, személyesen sajnálja az MSZP elnökének távozását, ugyanis azt gondolja, hogy az idei választási eredményektől függetlenül elég nagy munkát végzett a 2010-es választási vereséget követően, hogy egyáltalán életben tartsa az MSZP-t.

Schiffer András egyúttal elismerését fejezte ki, mert szerinte Mesterházy Attilának az MSZP frakcióvezetői posztjáról nem kellett volna lemondania. Korrekt politikai ellenfélnek nevezte Mesterházy Attilát, akivel korrekt módon együtt tudott működni, és akinek ezért köszönetet mondott.

Közölte: az LMP nem szokott más pártok belügyeiről véleményt nyilvánítani és alapvetően tiszteletben tartja más pártszövetségek döntéseit, de az a "kilátástalannak tűnő helyzet", amibe az MSZP került, nem elsősorban Mesterházy Attila felelőssége, ezért egyrészt a Gyurcsány-Bajnai kormányok a felelősek, illetve azok az "obsitos politikusok", akiket a pártelnök megörökölt.

Akárhogy is dönt az MSZP a pártelnök utódjáról, és akárhogyan játsszák le a meccseket az utódpártjaikkal, Gyurcsánnyal, Bajnaival és a többiekkel nem lehet legyőzni Orbán Viktort, ahogy nem lehetett 2010-ben vagy 2014-ben, úgy a jövőben sem - rögzítette álláspontját.

Schiffer András szerint bár ez nem az a pillanat, amikor illendő lenne kritizálni Mesterházy Attilát, emlékeztetett, hogy sokszor elmondta: viszonylag keveset tudtak meg arról, hogy Mesterházy Attila milyen Magyarországot szeretne.

 

Együtt-PM: az EP-választás új helyzetet teremtett az ellenzéki oldalon

Karácsony Gergely, az Együtt-PM politikusa szerint az európai parlamenti választás új helyzetet teremtett az ellenzéki oldalon, ahol minden pártnak át kell gondolnia saját helyzetét és megtartani saját tisztújítását. A politikus ezt csütörtöki sajtótájékoztatóján a Mesterházy Attila MSZP-elnök lemondását érintő kérdésre válaszul mondta, hangsúlyozva: pártszövetsége nem kommentálja más pártok belügyeit.

Azzal kapcsolatban, hogy az esemény befolyásolja-e az önkormányzati választásokkal kapcsolatos ellenzéki tárgyalásokat, közölte: egyelőre nincs szó tárgyalásokról és erre a közeljövőben sem lehet számítani, az érintett pártok most rendezik soraikat.

Hozzátette: az önkormányzati választásokkal kapcsolatos megállapodásokat helyi testületek kötik meg, az egyeztetések is helyi szinten zajlanak, így kevéssé számít, ki az MSZP országos elnöke.

 

Nem minősítette a bejelentést Veres János

Nem kívánta minősíteni Mesterházy Attilának, az MSZP elnökének csütörtöki lemondását Veres János. A szocialisták Szabolcs megyei elnöke csütörtöki, nyíregyházi sajtótájékoztatóján azt mondta, a témában pártfórumon kíván majd megszólalni.

A politikus egy más témában tartott tájékoztatón újságírói kérdésre azt mondta, mivel friss még a hír az pártelnök lemondásáról, erre semmilyen módon nem tud reagálni.

Veres János elmondta, csütörtök délután ül össze az MSZP megyei elnöksége, a kérdéssel kapcsolatban pedig a szombati választmányi ülésre delegáltak fogják elvinni a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szocialisták álláspontját.

Arra a kérdésre, hogy személy szerint mit gondol Mesterházy lemondásáról, Veres János elmondta, erre a pártfórumon kíván majd válaszolni. "A nyilvánosság előtt semmilyen módon nem kívánom minősíteni egyetlenegy párttársam tevékenységét sem, korábban sem tettem, most sem fogom és holnap sem fogom tenni" - tette hozzá.

A személyes ambícióival kapcsolatos kérdésre úgy válaszolt, ha a párttagság bizalma megvan, akkor a megyei elnöki tisztséget a jövőben is be szeretné tölteni.

Veres János egyben jelezte, az MSZP alapszabálya szerint a szombati választmányi ülés hivatott eldönteni, hogy mikor tart az MSZP tisztújító kongresszust, a tisztújításnak pedig hivatalos eljárásrendje van az MSZP-ben. Az ellenzéki politikus vélekedése szerint a szombati választmány maximum addig tud eljutni, hogy kimondja, mikor lesz megtartva a kongresszus, "ami az események kapcsán elkerülhetetlen, hiszen mind az elnökség benyújtotta a lemondását, mint pedig a pártelnök".

"Ma olyan opció nincs szerintem, hogy a választmány nem fogadja el az elnökség felajánlott lemondását, viszont a pártelnök lemondását meg elfogadja" - fogalmazott Veres János.

 

Fidesz: a triumvirátus másik két tagjának is távoznia kellene

A Fidesz szerint Mesterházy Attila után a másik két baloldali vezetőnek, Gyurcsány Ferencnek és Bajnai Gordonnak is távoznia kellene.

"Most már csak a triumvirátus másik két tagjának a távozása várat magára. Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon éppannyira felelős (...) a baloldal katasztrofális vereségéért, mint Mesterházy Attila" - így kommentálta Kocsis Máté, a kormánypárt kommunikációs igazgatója budapesti sajtótájékoztatóján, hogy Mesterházy Attila csütörtökön lemondott MSZP-pártelnöki és frakcióvezetői posztjáról, egyben jelezte, nem kíván újraindulni a szocialista párt elnöki tisztségéért.

A Fidesz politikusa szerint "a baloldalon Gyurcsány Ferenc a valódi főnök", ő mozgatja a szálakat, "az ő kottájából játszik a baloldal". Ebből viszont az is következik, hogy a választási vereségért viselt felelősségben is osztoznia kell - mondta Kocsis Máté.

 

Továbbra sem tudni, milyen döntést hoz az MSZP-választmány

Továbbra sem lehet tudni, milyen döntést hoz szombaton az MSZP-választmány, mert Mesterházy Attila ugyan lemondott, de a párt országos elnöksége is felajánlotta a lemondását. Az elnökség sorsáról még döntés születhet szombaton, hacsak egyharmaduk nem mond le.

Ekkor ugyanis - az MSZP alapszabálya szerint - kongresszust kell összehívni, nem csupán azért, mert a pártelnöki tisztség betöltetlenné vált, hanem mert "az országos elnökség kongresszuson választott tagjainak száma az eredeti létszám kétharmada alá csökkent". Ekkor felmenő rendszerű tisztújítás következhet.

Az MSZP választmányának - tagjai kétharmados döntésével - lehetősége van soron kívüli tisztújító kongresszust összehívni. A soron kívüli tisztújító kongresszust küldöttválasztás, a helyi szervezetekben, a területi szövetségekben és a regionális tanácsokban pedig tisztújítás előzi meg - rögzíti az alapszabály.

Ugyanakkor ha a pártelnöki tisztség betöltetlensége miatt hívják össze a kongresszust, akkor a választmány dönthet úgy is, hogy a soron kívüli tisztújító kongresszust nem kell megelőznie a felmenő rendszerű tisztújításnak.

Előfordulhat, hogy a választmány nem fogadja el az elnökség lemondását, ennek ellenére néhány elnökségi tag feláll. Az alapszabály erről így rendelkezik: a választmány elnökségi tagság megszűnése esetén többségi szavazással - a pártelnök, az elnökhelyettes (elnökhelyettesek) és az alelnökök, valamint a választmányi elnök kivételével - a következő tisztújító kongresszusig tartó időszakra az országos elnökség tagjai létszámának egyharmadáig új tagokat választhat.

A hvg.hu információ szerint szerdán e-mailes szavazást kért Mesterházy Attila az elnökségi tagoktól, támogatják-e azt, hogy azt javasolja a szombati választmánynak, mindenképpen fogadja el az elnökség lemondását. Szanyi Tibor elnökségi tag megerősítette a hvg.hu-nak, hogy volt ilyen e-mailes szavazás. Elmondta, azt támogatta, hogy ne egy testület, hanem mindenki mondjon le.

Veres János, az MSZP szabolcsi elnöke csütörtökön azt mondta, "ma olyan opció nincs szerintem, hogy a választmány nem fogadja el az elnökség felajánlott lemondását, viszont a pártelnök lemondását meg elfogadja".

 

Elemzők: saját támogatói is elpártolhattak

Feltehetően a korábban lojális szocialista országgyűlési képviselők támogatását is elveszítette csütörtökre Mesterházy Attila, aki ennek hatására mondhatott le nem várt hirtelenséggel az MSZP elnöki és frakcióvezetői tisztségéről – nyilatkozták az MTI által megkérdezett szakértők, akik szerint nehéz feladat vár az új szocialista vezetőre, bárki lesz is az.

Lánczi Tamás, a Századvég Alapítvány vezető elemzője szerint már az MSZP korábbi vezetőinek magabiztos nyilatkozataiból is látszott, hogy nagy nyomás nehezedik Mesterházy Attilára. A politikus lemondásával pedig bebizonyosodott, hogy csütörtökre teljesen elfogyott a levegő a pártelnök-frakcióvezető körül.

László Róbert, a Political Capital (PC) választási szakértője közölte, az országgyűlési választás után Mesterházy Attila még kapott némi türelmi időt, vélhetően két okból: ki kellett derülnie, mire képes a párt egy önálló megmérettetésen, illetve túlságosan közel volt az európai parlamenti választás ahhoz, hogy a párt tisztújítással foglalkozzon április-májusban.

Amennyiben csak annyi történt volna, hogy a Jobbik megelőzi az MSZP-t, de a baloldalon továbbra is vitathatatlan marad az MSZP dominanciája, az elnökség lemondásának felajánlása talán elegendő lehetett volna, sőt, valószínű, hogy a választmány nem fogadta volna el azt – fejtette ki László Róbert, aki szerint az európai parlamenti választási eredmény ismeretében az MSZP már nem futhatott neki az önkormányzati választásnak ugyanabban a felállásban.

Mesterházy döntésében az is közrejátszhatott, hogy felmérte, bár a hozzá eddig lojális párttársak többségben vannak a parlamenti frakcióban, a válságos helyzetben az ő támogatásukra sem feltétlenül számíthat – tette hozzá a PC elemzője.

Lánczi Tamás úgy látja, talán "a Gyurcsány Ferenc politikai körébe sorolható" Hiller István mutatkozik a legesélyesebb elnökjelöltnek. Véleménye szerint ez előkészítheti Gyurcsány Ferenc hatalom-visszavételét az MSZP-ben.

A Századvég munkatársa kiemelte, amennyiben egy ehhez hasonló forgatókönyv valósul meg, az nem lesz képes visszafordítani az MSZP folyamatos népszerűségvesztését és folytatódhat a párt eljelentéktelenedése.

László Róbert jelezte, a csütörtöki bejelentéssel lehetővé válik, hogy az MSZP választmánya már szombaton összehívja a párt kongresszusát, hogy az hamar új elnököt válasszon. Így nem lesz szükség felmenő rendszerű teljes tisztújításra. Elnököt talán tudnak így választani, az MSZP válságát azonban ez bizonyosan nem oldja meg, legfeljebb elnapolja, és lehetővé teszi az együttműködési tárgyalások megkezdését az Együtt-PM-mel és a DK-val – húzta alá a PC munkatársa, aki szerint nem látszik, ki ambicionálná az MSZP elnöki posztját. László Róbert szerint egyébként sem az elnök személye az elsődleges kérdés, hanem az, hogy képes lehet-e ez a párt a megújulásra, képes lehet-e egy erős, érzelmileg elkötelezett szavazótábor meghódítására.

 

Előbb a feladatról, utána a személyről

Zalaegerszeg - Meglepett minket a bejelentést, úgy készültünk, hogy a szombati választmányi ülés dönt majd a személyi kérdésekről – reagált Mesterházy Attila lemondására dr. Fodor Csaba. Részletek itt!

 

Budapesti párttanács: júniusban válasszon új elnököt az MSZP!

Az MSZP budapesti párttanácsa júniusra rendkívüli kongresszus összehívását javasolja a választmánynak, azon a párt új országos és budapesti elnökét is megválaszthatják. Erről Alexa György, az MSZP budapesti alelnöke beszélt újságíróknak a párttanács csütörtöki ülésén kialakult többségi álláspontot ismertetve.

Hangsúlyozta, hogy a teljes elnökség lemondását a helyzet mielőbbi megoldása érdekében nem támogatják, az új szocialista frakcióvezető megválasztásával pedig megvárnák, ki lesz az új elnök. A politikus hangsúlyozta, hogy az önkormányzati választás után azonnal teljes tisztújítást szeretnének az MSZP szükséges átalakításáért.

Alexa György közölte, a budapesti párttanács tudomásul vette Mesterházy Attila csütörtökön napközben tett bejelentését, hogy lemond a párt országos elnöki és frakcióvezetői tisztségeiről.

Szólt arról is, szeretnék, ha arról is a júniusi rendkívüli kongresszus döntene, hogy ki legyen az utóda Molnár Zsoltnak, az MSZP budapesti elnökének, aki a közelmúltban mondott le posztjáról. A lehetséges jelöltekről azonban nem beszélt.

Az MTI-nek a tanácskozás egyik részvevője azt mondta, hogy Kunhalmi Ágnes is esélyes lehet a posztra.

Alexa György szerint a budapesti párttanács őszinte, bár "kétségtelenül nem udvariaskodó" vitát folytatott a fenti kérdésekről.

Tájékoztatása szerint a testület arra is felkérte az országos választmányt, hogy az önkormányzati választásokra történő felkészülés érdekében tegyen javaslatot az országos választási bizottság bővítésére.

Kiemelte továbbá: egyetértés alakult ki arról is, hogy elfogadhatatlannak tartják azt a kormányoldali felvetést, amely szerint a budapesti kerületek vezetői alkothatnák a Fővárosi Közgyűlést. A budapesti párttanács szerint ez a megoldás széttagolná és irányíthatatlanná tenné a fővárost - hangsúlyozta Alexa György.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!