Belföld

2013.10.11. 05:43

Kenderültetvényt találtak a rendőrök Hódmezővásárhelyen

Tíz tőből álló kenderültetvényt találtak a rendőrök egy hódmezővásárhelyi ház hátsó udvarán, a termesztő a készítendő kábítószert eladásra szánta – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t.

MTI

A police.hu-n olvasható közlemény szerint a Nyár utcai házban szerdán tartott házkutatás során a hátsó kertben tíz tő kifejlett kendernövényt foglaltak le. A gyanúsított bérelte a területet. Kihallgatásakor részletes beismerő vallomást tett, elmondta, hogy a kendernövényeket fel szerette volna dolgozni, majd az értékesítésből akart pénzhez jutni.

A terület tulajdonosa ellen is kábítószer birtoklása bűntett megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás - közölte a szóvivő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!