Belföld

2009.09.29. 08:07

Kegyetlen gyilkos: nagymamáját, élettársát és kilenc hónapos fiát is megölte egy szegedi férfi

Szeged - Hetvenéves nagymamáját, élettársát és kilenc hónapos fiát is megölte a vádirat szerint az a szeged-gyálaréti férfi, akivel szemben többszörösen minősülő emberölés miatt kezdődött büntetőper kedden a Csongrád Megyei Bíróságon.

nincs nev

Szanka Ferenc ügyész a vádiratot ismertetve elmondta: a 23 éves, buszsofőrként dolgozó vádlott 2005. április 24-én szüleivel segített nagymamájának a ház körüli munkák elvégzésében. Ekkor elhatározta: megöli a hetvenéves asszonyt, hogy néhány tízezer forintjához hozzájusson. Este a férfi visszament az idős nő házába, hogy senkivel ne találkozzon, az épületet a szántóföld felől közelítette meg. A nyitott ajtón bement a házba és ott egy korábban magához vett 50 centiméteres vascsővel fejbe vágta a fotelben ülő, tévét néző idős asszonyt. Az ütés következtében a nő a földre esett, ahol a férfi még háromszor lesújtott rá a vascsővel. Az asszony a helyszínen életét vesztette.     
    
A férfi azért, hogy egy ismeretlen által elkövetett rablógyilkosságnak álcázza a bűncselekményt, felforgatta a lakást, de csupán 4 ezer forintot talált. A házat elhagyva Szegedre ment szórakozni barátaival.
    
Másnap a vádlott a korábban megbeszélteknek megfelelően ebédet vitt nagyanyjának. A házból megrendültséget színlelve mentőt hívott az asszonyhoz, majd a rendőrségi helyszínelésben is részt vett hatósági tanúként.
    
A bűncselekmény után a férfi élettársi kapcsolatot létesített a másik későbbi sértettel, 2008 februárjában fiúgyermekük született. 2008. november 11-én este gyálaréti házukból elment egy közeli italboltba, ahol egy sört és négy-öt röviditalt fogyasztott. Élettársa hívására hazament, ott azonban vita alakult ki köztük, mert a nő felelősségre vonta az italozás miatt. Az udvaron folyó vita hevében a vádlott felkapott egy fejszét, amellyel fejbe csapta áldozatát. A földre eső nőre még négyszer lesújtott a fejszével. Ezt követően bement a házba, ahol megfojtotta kilenc hónapos, a gyerekágyban fekvő fiát. A két holttestet, valamint a gyerek és a nő néhány személyes tárgyát elásta a kertben.
    
Másnap reggel a férfi élettársa mobiltelefonjáról szöveges üzeneteket küldött az áldozat szüleinek és néhány barátjának arról, hogy a nő a gyerekével új életet akar kezdeni és elhagyja Szegedet. November 13-án a férfi bejelentést tett élettársa és gyereke eltűnéséről a rendőrségen. Az eljárás során azonban a rendőrök bűncselekményre utaló jeleket találtak, és meggyanúsították a férfit a gyerek és a nő megölésével. A vádlott egy későbbi vallomása során nagyanyja megölését is elismerte.
    
Az ügyészség előre megfontoltan, nyereségvágyból, több emberen, különös kegyetlenséggel, tizenegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberöléssel vádolja a férfit.
    
A vádlott a tárgyaláson megtagadta a vallomástételt, korábban tett és a perben felolvasott nyilatkozatai szerint a bűncselekményeket elismerte és megbánta.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!