Belföld

2015.01.09. 07:01

Katasztrófavédelem: egyre kevesebb a kéménytűz

Az utóbbi években folyamatosan csökken a kéménytüzek száma az országban - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel.

A közlemény szerint 2014-ben három százalékkal kevesebb kéménytűzhöz riasztották a tűzoltókat, mint egy évvel korábban, 2012-höz képest pedig 15 százalékos a visszaesés.

2012-ben 958 ilyen eset volt, 2013-ban 842, tavaly pedig 813 - tették hozzá.

Rámutattak, hogy a lakástüzek több mint 95 százaléka valamilyen emberi mulasztásra vezethető vissza, és az ilyen balesetek egy részét közvetlenül éppen a füstelvezetőben fellépő hiba okozza.

Az adatok alapján a katasztrófavédelem szerint kijelenthető, hogy a legtöbb kéménytűz a lerakódott korom eltávolításával, a kémény rendszeres karbantartásával megelőzhető lenne. A megelőzés fontos eleme az is, ha a fűtés során csak olyan anyagokat szabad elégetni, amelyekre a kéményt tervezték.

A balesetek megelőzésének elengedhetetlen feltétele, hogy a kéményseprést végző szakemberek elvégezhessék a munkájukat, vagyis be kell engedni a kéményseprőt az ellenőrzés időpontjában otthonunkba - fűzték hozzá.

A kémények állapotát gázüzemű berendezés esetén évente, szilárd és olajtüzelésű berendezés esetén pedig félévente indokolt ellenőriztetni - áll a közleményben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!