Belföld

2010.08.11. 10:38

Illegális szesz- és cigarettalerakatot találtak Nyírturán

Nyíregyháza - Illegális szesz- és cigarettalerakatot talált Nyírturán a Vám- és Pénzügyőrség Észak-alföldi Regionális Nyomozó Hivatala - közölte Jánvári Regina, a szervezet sajtóreferense.

MTI

A házkutatás során összesen 15.320 doboz adózatlan cigaretta és 101 liter szeszes folyadék, valamint különféle aromák, színezékek, szeszfokozó és vízlágyító berendezés került elő az ingatlanról, s az utóbbi eszközök azt a gyanút erősítik, hogy tiltott módon pálinkát is készítettek ott - mondta a főhadnagy.    

Hozzátette: az ingatlanon egy nagyhalászi és két nyíregyházi férfi tartózkodott, s egyikük a pénzügyőröket meglátva megpróbált elmenekülni, de a felszólításra felhagyott szándékával.    

Az egyik férfi úgy nyilatkozott, hogy cigarettavásárlás céljából érkezett a nyírturai házhoz, s ezt a nála lévő több mint egymillió forint készpénzzel is megerősítette.    

A pénzügyőrségi nyomozók a három férfinál lévő, összesen 3 millió forintot biztosítási intézkedésként lefoglalták, s elkobozták a 9,5 millió forint értékű dohány- és szeszárut, illetve a pálinkakészítő eszközöket is.    

Az ügyben jelentős értékre elkövetett jövedéki orgazdaság bűntette miatt indult eljárás; a három férfit gyanúsítottként hallgatták ki. A bűncselekmény elkövetői három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!