Belföld

2009.04.18. 11:12

Igazságosabb teherviselésért demonstrált az MSZOSZ

Budapest - A Szózattal ért véget a szakszervezetek demonstrációja szombat délben a Kossuth téren, a megmozduláson mintegy 3.000 ember vett részt - jelentette a helyszínről az MTI tudósítója.

nincs nev

A tüntetésre sokan érkeztek vidékről is, a résztvevők számos szakszervezeti zászlót és különböző transzparenseket hoztak magukkal. A feliratok nagy többsége "Közpénzből közcélokat!" és "Radikális, de értelmes változtatást!" követelt, illetve a "Közösen a mindennapokért!" célt fogalmazta meg. Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke a rendezvény végén megköszönte az egybegyűlteknek a fegyelmezett részvételt. 

A rendezvény végén az MTI tudósítója megkérdezett néhány tüntetőt, miért vett részt a demonstráción. Kajsza Zoltán, a Hivatásos Önkormányzati Tűzoltók Szakszervezetének elnöke azt mondta: azért jöttek el, mert a megszorítások a legszegényebbeket érintik, valamint hogy tiltakozzanak a kormánynak a béren kívüli juttatásokat megadóztató terve ellen. Kijelentette: ezzel a kormány felrúgta a tűzoltósággal kötött tavaly decemberi megállapodást, amely alapján a túlóradíjat és a pluszszolgáltatásokat béren kívüli juttatás formájában akarták megfizetni. 

A megkérdezettek többsége a 13. havi bér és a béren kívüli juttatások elvonását fájlalta. Mint megfogalmazták: emberibb módon való viselkedést követelnek, és azt, hogy a munkaszerződéseket a munkáltató ne módosíthassa egyoldalúan, ne kelljen attól rettegniük, hogy másnap megszűnhet az állásuk. 

A szakszervezeti vezetők politikusoknak nyújtottak át egy petíciót a Parlament bejáratánál. Az MSZP, a Fidesz, az SZDSZ és a kormány képviselője a három szakszervezeti vezetőtől, Pataky Pétertől, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének, Kuti Lászlótól, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülésnek, valamint Borsik Jánostól, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnökétől vette át a petíciót. 

A dokumentum többek között igazságosabb teherviselést követel, illetve a tárgyalások haladéktalan megkezdését kezdeményezi. 
(MTI)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!