Belföld

2009.08.29. 09:46

Fidesz: a 2010-re tervezett költségvetés a "gyurcsányi politika" folytatása

Budapest - A 2010-re tervezett költségvetés nem más, mint a "gyurcsányi politika" folytatásának bizonyítéka - mondta Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője szombaton sajtótájékoztatón, Budapesten.

MTI

Hozzátette: az elmúlt hét év MSZP-SZDSZ-kormányzása mély szociális válságba sodorta Magyarországot és "betonbiztos" sereghajtóvá tette.

Véleménye szerint a brutális megszorításokról már többször bebizonyosodott, hogy teljesen feleslegesek és értelmetlenek voltak. Mint fogalmazott, a felesleges megszorításokat most újabbak követik, a kormány tehát továbbmegy a rossz úton.

A fideszes politikus közölte: a gazdasági állapotot mutató számokról mindig lehetett tudni, hogy valótlanok.

"Miközben az emberektől elveszik az utolsó tíz- és húszezer forintjukat, aközben most az derült ki, hogy 60 milliárd forinttal kevesebbet ad az Európai Unió a metróberuházásra" - hangsúlyozta Cser-Palkovics András.

Mint mondta, ilyen körülmények között teljesen lehetetlen valós és tartható költségvetést tervezni.

Kiemelte azt is: minél több megszorítás válik ismertté, és minél több, a "metróügyhöz hasonló csontváz esik ki a szekrényből", annál inkább világossá válik, hogy "tarthatatlan, az ország érdekeivel ellentétes költségvetése lesz az országnak".  

Az ellenzéki képviselő kijelentette: a Fidesz, ahogy eddig, ezután is elutasítja ezt a kormányzati politikát és hozzáállást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!