Belföld

2009.05.23. 10:06

Farkas Flórián: a Fidesz programja meghozhatja a cigányságnak az esélyt a felzárkózásra

Albertirsa - A Fidesz Erős Magyarországért programjának fontos részét alkotják a cigányság felzárkóztatására meghatározott tennivalók, amelyek meghozhatják e népréteg számára a remélt változást - jelentette ki Farkas Flórián szombaton Albertirsán, az európai parlamenti (EP) képviselő- választás kampányrendezvényén.

MTI

A Lungo Drom elnöke kifejtette, hogy a program tartalmazza a cigányság számára a munkalehetőségek megteremtését, a tanulást segítő ösztöndíjrendszer újbóli bevezetését és a lakhatás feltételeinek javítását.
    "A jelenlegi kormány mindezeket a tennivalókat elhanyagolta, lényegében cigányság elleni politikát folytat" - közölte Farkas Flórián. Ennek következménye - mutatott rá -, hogy a cigányság körében 90 százalék körüli a munkanélküliség, a vidékfejlesztés csak szavakban valósul meg. Pedig a hazai cigányok döntő többsége éppen vidéken él, ahol sorra zárták be az óvodákat, kisiskolákat, növelve ezzel a hátrányos helyzetű népréteg leszakadását - tette hozzá.
    Farkas Flórián arról is szólt, hogy a rendszerváltás legnagyobb vesztese a magára hagyott cigányság. A jelen politikai helyzetben, a válság időszakában tovább romlanak kilátásai, mert szerinte a kormány a figyelmet a valós kérdésekről elterelve mesterségesen szítja a feszültséget a cigányok és a többségi társadalom között. E kisebbség eszköz és áldozat egyszerre, márpedig ez a gyakorlat elfogadhatatlan - hangsúlyozta.
    A rendezvényen méltatták Járóka Lívia európai parlamenti képviselő tevékenységét, aki a Fidesz és a Lungo Drom közös jelöltjeként most újból indul a június 7-i EP-választáson. A politikus európai néppárti képviselőként részt vett abban a munkában, amelynek során a Fidesszel közösen az európai cigánypolitika alapelveit fektették le.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!