Belföld

2009.07.10. 10:55

Eltűnt a Magyar Televízió közéleti csatornája

Budapest - Törölte nyilvántartásából a Magyar Televízió (MTV) közéleti csatornáját a médiahatóság - a döntésről testületi forrásból értesült az MTI.

nincs nev

 Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) által az MTI rendelkezésére bocsátott határozat szerint a médiatörvény azon passzusa alapján jártak el, amely szerint törölni kell az adót, ha "az üzemben tartó bejelentette a műsorszolgáltatás elosztásának megszüntetését, vagy tizenkét hónapon belül legfeljebb összesen hatvan napon át folytatta".

A határozat felidézi: eredetileg 2005 szeptemberében vették nyilvántartásba az adót, ám a döntés nem lépett hatályba, mivel több kábeltársaság bíróságon támadta meg azt. Azzal érveltek: ha kötelesek felvenni kínálatukba a közmédiumok újonnan induló csatornáit is, akkor annak "csak tisztességtelen, aránytalan tehervállalás mellett tudnának eleget tenni". (Egy médiahatósági forrás úgy magyarázta az MTI-nek a panaszt: a közmédiumok kiszoríthatnak egyes, a továbbításért fizető kereskedelmi adókat a kábelcsomagokból, ezt kifogásolták a szolgáltatók.)

Jogerős - a felperesek beadványát kereshetőség hiányában elutasító - ítélőtáblai döntés tavaly április 9-én született az ügyben, az ORTT jogértelmezése szerint a nyilvántartásba vétel ettől a naptól került nyilvántartásba, így ekkor kezdhette volna meg a sugárzást az adó. "Tényszerűen megállapítható, hogy a műsorszolgáltató 2008. április hó 9. napjától kezdődően a műsorszolgáltatást nem kezdte meg" - áll a döntésben.
    
Az utóbbi tíz évben egyetlen tematikus közszolgálati televíziós csatorna indult el Magyarországon: a médiahatóság 2005 decemberben vette nyilvántartásba a Duna TV Autonómia nevű kettes csatornáját, amely a következő esztendő húsvétján sugározta első adását. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!