Belföld

2009.10.07. 06:35

"Elférne még egy új adó" - megoldást keres a Duna TV a pénzhiányra

Budapest - Újabb csatorna indításával is enyhítené saját forráshiányát a Duna Televízió - mondta az MTI-nek Cselényi László, a közmédium elnöke, hozzátéve: számos más megoldást is tanulmányoznak.

nincs nev

"Megnézzük, a médiatörvény megengedi-e, hogy indítsunk egy új csatornát, annak bevételéből pedig egy kis pluszpénzt kerítsünk alapfeladatunkra" - mondta.

Közlése szerint valóban telíti a piacot a nyolcvannál több hazai kábelcsatorna, de "elférne még itt egy színvonalas, a szélesebb közönség számára is emészthető filmeket sugárzó adó".
Cselényi László szerint a kábelszolgáltatók számára is vonzó lehet egy ilyen adó, feltéve, hogy - eltérően más csatornáktól - nem kellene fizetniük a továbbításért.
A Duna TV bevételét a sugárzott reklámokból befolyó összeg adná - tette hozzá, megjegyezve, hogy a forráshiány enyhítésének más módjait is szem előtt tartják: befogadnak pályázati pénzből megvalósult műsorokat, de azt is tanulmányozzák, hogyan fogadhatnák el a médiatörvény előírásainak szélesebb értelmezésével a felkínált támogatásokat.

Megemlítette: a médiatörvény elég szűkre szabja, milyen tematikájú produkciókhoz szerezhetnek támogatót a közszolgálati adók, de ezek között felsorolja a kisebbségi műsorokat; "márpedig a Duna Televízió elsősorban a határon túlra szól, így az esti mesétől a focimeccsig minden  műsorunk megfelel e kritériumnak" - mondta az elnök.
A Duna Televízió élére 2005 februárjában megválasztott - a poszton azóta újrázó - elnök még hivatalba lépésének évében beszélt arról, hogy Autonómia néven kisebbségi, Unió néven pedig ifjúsági és oktató csatornát indítanak. Előbbi 2006 tavaszán debütált, utóbbit pedig a közmédium honlapján, internetes szórással tennék elérhetővé.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!