Belföld

2015.02.24. 10:46

Egy hajléktalan férfi halála miatt ítéltek el jogerősen egy szegedi párt

Jogerősen hét év, valamint két és fél év börtönbüntetéssel sújtotta kedden a Szegedi Ítélőtábla azt a párt, amelynek férfi tagja 2012 nyarán olyan súlyosan bántalmazott a csongrádi megyeszékhelyen egy hajléktalan férfit, hogy belehalt sérüléseibe.

A táblabíróság a huszonnégy éves férfit halált okozó testi sértés bűntettében és más bűncselekményekben, a nála három évvel idősebb nőt pedig társtettesként elkövetett kifosztás bűntettének kísérletében és bűnsegédként elkövetett súlyos testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek.

2011. június 17-én hajnalban egy férfi részegen elaludt egy szegedi lakótelepi padon. A korábban már büntetett elsőrendű vádlott ezt kihasználva ellopta tőle a nyakláncát, az övtáskájából pedig százezer forintját, mobiltelefonját, okmányait és bankkártyáját.

2012. július 12-én a két vádlott együtt italozott, majd hajnalban a korábbi bűncselekmény helyszínének közelében megláttak egy padon alvó hajléktalan férfit, és elhatározták, hogy ellopják értékeit.

Az ittas férfi zsebeit a nő kutatta át, de erre a sértett felébredt, ezért a másik vádlott ököllel arcon ütötte, majd a földre kerülő áldozatot megrugdosta. A sértett bántalmazását csak a nő kérésére hagyta abba. A nyomozás során nem derült ki, vettek-e el pénzt a sértettől, és ha igen, mennyit.

A sérült férfit félórával később fedezték föl, és hívtak hozzá mentőt, a kórházban azonban még aznap reggel elhunyt. A szakértői vélemény szerint a bántalmazás és a halál között közvetlen okozati összefüggés állapítható meg. Korábban érkező orvosi segítség esetén a férfi élete esetlegesen megmenthető lett volna.

Az elsőrendű vádlottat a férfi halála után egy héttel fogták el, a nála tartott házkutatáson pedig megtalálták az első eset sértettjének okmányait és bankkártyáját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!