22°
11°

Devizahitelek – A Kúria helyben hagyta az OTP keresetének elutasítását

A Kúria hatályában fenntartotta a másodfokú bíróság azon ítéletét, amelyben az OTP Bank és az OTP Jelzálogbank keresetét teljes egészében elutasította - közölte az OTP Bank Nyrt. csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

A közlemény szerint a két bank március 4-én kapta meg a Kúria ítéletét abban a perben, amelyet a fogyasztói deviza alapú hitelek általános szerződési feltételeinek tisztességessége miatt indítottak tavaly augusztusban a Magyar Állam ellen.

Az ítélet ellen belföldön további jogorvoslatra nincs lehetőség – közölte az OTP.

Az OTP Bank és az OTP Jelzálogbank devizahiteles ügyfeleinek a kúriai döntés kihirdetését követő 60 napon belül kell megkapniuk az elszámolást.

Az ügyben a másodfokú ítéletet január 8-án hirdette ki az Ítélőtábla, az ellen a bankok felebeztek a Kúriához. A Fővárosi Ítélőtábla többek között elutasította a pénzintézetnek az eljárás felfüggesztésére és az Alkotmánybírósághoz (Ab), valamint az Európai Bírósághoz fordulásra vonatkozó kérelmét is.    

Az OTP Bank és Jelzálogbank perében december 5-én született ítélet elsőfokon, akkor a Fővárosi Törvényszék elutasította az OTP Bank keresetét, amelyet az egyoldalú szerződésmódosítás során alkalmazott általános szerződési feltételek (ászf) tisztességességének megállapítására nyújtott be. A határozat ellen mind a pénzintézet, mind az alperes magyar állam fellebbezett.


Legolvasottabb

1
Jelentkezzen, ha látta a balesetet!
2
Baleset történt a Vasmű úton!
3
Épülnek az okos zebrák Dunaújvárosban!
4
Verekedésbe torkollott a közlekedési konfliktus Dunaújvárosban
5
Új üzemmel gazdagodott Dunaföldvár
avatás
Átadták a Zentai Magyar Kamaraszínház új termét
Európa Liga / 31 perce
Pontokat vesztett a Milan és a Dinamo Kijev
Mindkét csapat döntetlent játszott.
Gyász
/"Beteg teste elpihent már, de lelke még velünk jár. Mert nem hal meg, kit eltemetnek. Örökké él, kit igazán szeretnek."/ Mély fájdalommal tudatjuk, hogy *VÉGH LAJOS* 67 éves korában türelemmel viselt súlyos betegségben elhunyt. Búcsúztatója 2017. október 20-án, pénteken 11.30-kor lesz a dunaújvárosi temető ravatalozójában. Gyászolják felesége, gyermekei, menye és az Óvári és Végh család
baleset / 1 órája
Két autó karambolozott Dunaújváros külvárosában
police.hu
tizenegyedik forduló / 2 órája
Az FC Dabas hét meccs óta veretlen
Gróf András
magyar kupa első forduló / 2 órája
Előnyben az Újváros
Gróf András
2 órája
A légiósok csapata nyert a Kohász ellen
JANKÓ ÁRPÁD
Európa kulturális fővárosa / 4 órája
Dunaújváros örömmel támogatja Székesfehérvár pályázatát
Körmendi Erzsébet
derekasan vitézkedtek / 4 órája
Megbotlott a DASE a Mecsekalján
Jankó Árpád