Belföld

2009.06.19. 10:02

Budaházy György előzetesben

DH - Előzetes letartóztatásba helyezte a terrorcselekménnyel is gyanúsított Budaházy Györgyöt pénteken a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB).

duol.hu

A bíróság bűnismétlés veszélye, illetve a tanúk és az eljárás más szereplői befolyásolásának a veszélye miatt helyezte egy hónapra előzetes letartóztatásba Budaházyt - közölte az MTI-vel Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője.
A végzést az ügyész tudomásul vette, a gyanúsított védője fellebbezést jelentett be, a végzés ezért nem jogerős.
A tárgyalás idején a Markó utcát a rendőrök lezárták, csak átvizsgálás és motozás után lehetett a bíróság épületébe belépni. A környező utcákban az MTI tudósítója azt látta, hogy több helyen is rohamrendőrök gyülekeztek.
Budaházy Györgyöt maszkos, gépfegyveres kommandósok kísérték a tárgyalásra, majd annak végeztével egy hátsó kijáraton keresztül vitték el.

Voltak arra vonatkozó információk különböző honlapokon, hogy egyes radikális emberek megjelennek a helyszínen - mondta Tafferner Éva, a BRFK szóvivője egy pénteki sajtótájékoztatón arra az újságírói kérdésre, hogy miért volt tapasztalható nagymértékű rendőri jelenlét. 
A szóvivő hozzátette: a rendőrség egyeztetett a bírósággal és ennek eredményeként voltak jelen az épület előtt.
    
A 2002-es hídfoglalásáról elhíresült Budaházyt szerdán vették őrizetbe. A Központi Nyomozó Főügyészség országgyűlési képviselők elleni támadások szervezésével, továbbá terrorcselekménnyel, robbanóanyaggal való visszaéléssel és emberölés előkészületével is gyanúsítja a férfit.
(MTI)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!