Belföld

2009.07.27. 19:44

Botrányos Újpest-Steaua meccs: a hazai klub feljelentést tett

DH - Az Újpest FC csoportosan elkövetett garázdaság bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen feljelentést tett a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) IV. kerületi kapitányságának bűnügyi osztályán.

duol.hu

Erről a lila-fehérek hivatalos honlapja számolt be hétfőn. A klub a Steaua Bucuresti elleni, múlt csütörtöki Európa Liga-mérkőzés alatt a Szusza Ferenc Stadionban történtek miatt szánta rá magát a lépésre, s egyúttal arra kérte a IV. kerületi kapitányságot, hogy rendeljen el nyomozást az ügyben. 
A hazai szurkolók egy része a szünetben a D lelátóról átmászott a román drukkerekhez legközelebbi lelátórészre, majd görögtüzeket kezdett átdobálni a vendégszektorba, ahonnan a Steaua-fanatikusok székekkel "válaszoltak". Ezt követően a vendégek átmásztak a kerítésen az ütközőszektorba, ahova a rohamrendőrök is bevonultak, s könnygáz bevetésével állították helyre a rendet.
Az Újpest kérte azt is, hogy azoknak a személyeknek az adatait, akikkel szemben személyre szabott, megalapozott gyanú áll fenn a mérkőzés során elkövetett bűncselekmény és/vagy szabálysértés miatt, a IV. kerületi kapitányság bocsássa a klub rendelkezésére, hogy velük szemben a sportesemények látogatásától való eltiltást tudja alkalmazni.
A klub polgári pert is kezdeményez a botrány okozóival szemben, mivel az európai szövetség (UEFA) várható büntetése minden bizonnyal komoly anyagi károkat okoz majd. 
Az Újpest FC hangsúlyozta, hogy a mérkőzésen történtek miatt valamennyi elmarasztalható személy felelősségének megállapítását el kívánja érni – legyen szó akár a hazai, akár a vendégszektorban helyet foglaló szurkolókról.
(MTI)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!