Belföld

2014.07.25. 07:01

BÉT - Kissé eltérő szakértői várakozások

Eltérően látják a kereskedés irányát a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az MTI által megkérdezett szakértők.

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője stagnálásra számít a nyitásban, és az OTP-papírok kivételével a kereskedés során sem vár jelentős elmozdulást. Az OTP-részvények árfolyama az ukrán konfliktus és a negatív nemzetközi hangulat miatt enyhén, 0,5-1 százalékkal csökkenhet.

Puzsár József, a KBC Equitas elemzője szerint a BUX irányát a nap folyamán a nemzetközi negatív befektetői hangulat határozza meg. Az elemző hozzátette, hogy a magyar tőzsdét a Mol-Ina tárgyalások kimenetele befolyásolhatja.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 51,88 pontos, 0,29 százalékos csökkenéssel, 17 952,63 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 3,0 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A Mol ára nem változott, 11 800 forintot ért, 269,7 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 2 forinttal, 0,05 százalékkal 4173 forintra csökkent, forgalmuk 1,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,55 százalékkal 368 forintra erősödött, forgalma 282,4 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 1,25 százalékkal 3955 forintra esett, a részvények forgalma 1,0 milliárd forintot ért el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!