Belföld

2012.07.08. 06:15

Az Országgyűlés a 2013-as költségvetés fő számairól is szavaz a jövő héten

A jövő évi költségvetés fő számainak elfogadásával érhet véget jövő héten az Országgyűlés rendkívüli nyári ülésszaka. A Ház hétfőn és csütörtökön külön ülésnapokat tart, ezeken összesen huszonhét előterjesztést fogadhatnak el a képviselők, az elsők között például a pénzügyi tranzakciós illeték és a biztosítási adó bevezetését, míg a hét második felében a 2013-as büdzsé fő számait.

MTI

A pénzügyi tranzakciós illetékről és a biztosítási adó bevezetéséről szóló kormányzati javaslatról is hétfőn tartanak zárószavazást. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek egy szerdán benyújtott módosító indítványa alapján a hitelek és kölcsönök folyósítására és törlesztésére nem vonatkozna majd a tranzakciós illeték, amely alól azonban mégsem mentesülnének a postai sárga csekkes készpénzbefizetések.
    
Orbán Viktor
miniszterelnök hétfői parlamenti felszólalásában közölte, a pénzügyi tranzakciós illeték biztosít költségvetési forrásokat a kormány 300 milliárd forintos munkahelyvédelmi akciótervéhez. A kormányfő pénteki rádióinterjújában arra is kitért, hogy pénzügyi tranzakciós illetéket mindenki fizet, és ez alól a Magyar Nemzeti Bank (MNB) sem lehet kivétel. A jegybank ezzel kapcsolatban korábban arra figyelmeztetett, az illeték miatt keletkezett veszteségeit a hatályos törvények alapján a magyar államnak kell majd megtérítenie a következő évben. A teher MNB-re történő kiterjeszthetőségéről az Európai Központi Banktól (EKB) kért vizsgálatot a magyar kormány.     A kabinet a 2013-as költségvetésben 283 milliárd forintos bevételt remél a jövő évben bevezetni kívánt tranzakciós illetékből.     

A biztosítási adó szintén 2013. január 1-jén léphet hatályba, és a baleseti adót, a biztosítókat terhelő pénzügyi intézményi különadót és a tűzvédelmi hozzájárulást válthatja ki. Az egyesített összegű adónem jövő évi előirányzata 52,5 milliárd forint.     

Csütörtök reggel kilenc órakor ugyancsak napirend előtti felszólalásokkal indul a nap, majd a pótolt interpellációs blokk után várhatón délután fél egykor kezdődhet az utolsó parlamenti szavazás a nyári szünet előtt. Ez alatt a parlamenti szokásoknak megfelelően kétszer szavaznak a jövő évi költségvetési törvényjavaslatról, először a több mint háromszáz képviselői módosító javaslatról döntenek, majd az Országgyűlés költségvetési bizottsága visszavonul, hogy kiszámítsa, az esetleges változtatások miként érintik a fő számokat. A testület ülése alatt hat olyan indítvány záróvitáját bonyolítják le, amelyeket még az ülésnap végén szintén elfogadhat a Ház.     

A jövő évi költségvetést a miniszterelnök javaslatára kezdte a hagyományos őszi, téli időpontnál jóval korábban tárgyalni az Országgyűlés. Orbán Viktor mindezt azzal indokolta, hogy így kiszámíthatóbb, stabilabb alapokon állhat az ország pénzügyi gazdálkodása. Matolcsy György június 15-én benyújtott előterjesztése alapján az államháztartás - önkormányzatok nélküli - bevétele jövőre 3,2 százalékkal növekedhet az ideihez képest. A javaslat szerint a kiadások 10.492,4 milliárd forintot tesznek ki 2013-ban, így a hiány 643,2 milliárd forint, a GDP 2,1 százaléka lehet. A nemzetgazdasági miniszter június végén jelentette be, hogy az általa írt 1,6 százalék helyett akár 2 százalékos gazdasági növekedés is elérhető jövőre a kormány munka világát érintő, tehercsökkentő csomagjának köszönhetően.     

A 2013-as büdzsé fő számai mellett csütörtökön megszavazhatják még a kormány Erzsébet-programról, illetve a hulladékról szóló törvényjavaslatát, de módosíthatják a tankönyvpiac rendjéről, valamint a köznevelésről és a felsőoktatásról szóló jogszabályokat, továbbá elfogadhatják azokat a változtatásokat, amelyek egységesítenék a rendészeti feladatokat ellátók tevékenységéről szóló szabályokat, és a rendőrséget is bevonnák az iskolakerülés elleni fellépésbe.     A nap végén a levezető elnök feladata lesz összehívni az Országgyűlés őszi ülésszakának első ülését, amelyet várhatóan szeptember 10-én tartanak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!