Belföld

2011.11.04. 13:57

Az MSZP bűnpártolással vádolja a legfőbb ügyészt

Írásbeli kérdést intézett Polt Péter legfőbb ügyészhez a szocialista Harangozó Tamás, arról érdeklődve, indít-e vizsgálatot a Központi Nyomozó Főügyészséget vezető Keresztes Imre ellen, aki az MSZP képviselője szerint biztosítási csalási ügybe keveredett.

MTI

Harangozó Tamás írásbeli kérdésében - amelyet pénteken juttatott el az MTI-hez - azt írta: különösen jelentős kárt okozó csalás bűntette miatt indult nyomozás a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon egy biztosító munkatársnője ügyfeleinek panasza miatt. A gyanúba keveredett hölgy - a feljelentés szerint - Keresztes Imre élettársa - tette hozzá az ellenzéki politikus, emlékeztetve: a főügyész a szóvivője útján cáfolta az élettársi kapcsolatot, és jelezte, hogy amikor a "hölgyismerősét" érintő ügyről tudomására jutottak adatok, azokat haladéktalanul jelentette hivatali elöljáróinak, egyebekben pedig ő maga is az ügy károsultjának tekinthető.

A nyilvánosságra került jegyzőkönyvi tanúvallomás szerint - folytatta Harangozó Tamás -, az említett "hölgyismerős" tartozásai miatt a sértettek Keresztes Imrétől is többször kértek segítséget, hogy beszéljen a hölggyel: adja vissza a pénzt. "Ezzel Keresztes Imre védhetetlen helyzetbe került" - fogalmazott a képviselő, aki úgy értékelte: "a főügyész elmulaszthatta a feljelentést egy tudomására jutott súlyos bűnügyben. Legalábbis ez derül ki az ügyészségi közleményből és a nyilvánosságra került nyomozati iratokból". Ugyanis - mint írta - ha a nő valóban a főügyész élettársa, Keresztes Imre nem köteles terhelő adatokat közölni róla, viszont ha igaz, hogy Keresztes valóban kárvallottja "hölgyismerőse" ügyének, törvényi kötelessége lett volna a súlyos csalás miatt feljelentést tennie, amit azonban eddig - a rendelkezésre álló információk szerint - elmulasztott.

Ezek alapján Harangozó Tamás azt kérdezi Polt Pétertől, hogy Keresztes Imre feletteseként kíván-e bármilyen intézkedést tenni az ügyben, indít-e vizsgálatot, fegyelmi eljárást Keresztes Imre ellen az ügy mielőbbi tisztázása érdekében. Arról is érdeklődik az MSZP politikusa a legfőbb ügyésztől, hogy valóban jelentette-e Keresztes Imre a feletteseinek a tudomására jutott gyanús ügyleteket, és ha igen, miért nem indult eljárás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!