Belföld

2013.12.12. 09:21

Antall-évforduló - Emlékezés az egykori miniszterelnökre

Néma főhajtással tisztelgett Áder János köztársasági elnök Antall József sírjánál a miniszterelnök halálának 20. évfordulója alkalmából csütörtök reggel a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben.

MTI

Az államfő koszorút helyezett el a rendszerváltást követő első szabadon választott miniszterelnök síremlékénél.

Áder János mellett a tiszteletadáson megjelent Szegő László, a köztársasági elnök főhadsegéde.
Antall József történész, politikus, a rendszerváltás utáni első szabadon választott magyar kormány miniszterelnöke húsz éve, 1993. december 12-én hunyt el.

A Magyar Demokrata Fórum (MDF) alapító tagjaként jelentős hatással volt a szervezet általános politikájának kialakítására. 1989-ben kiemelkedő szerepet játszott az Ellenzéki Kerekasztal tevékenységében a háromoldalú egyeztető tárgyalásokon.

Miniszterelnöksége idején Magyarország társult tagja lett az Európai Közösségnek, tagja az Európa Tanácsnak és több európai intézménynek.

Antall József több magyar, külföldi és nemzetközi kitüntetésben, díjban, elismerésben részesült, 1990-ben Robert Schuman-díjjal tüntették ki az európai egység előmozdítása érdekében tett különleges érdemei elismeréseként.

Kormányfői működésének szinte első napjától küzdött betegségével, és ciklusát nem tölthette ki.

Áder János köztársasági elnök főhajtással tiszteleg Antall József sírjánál a miniszterelnök halálának 20. évfordulóján a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben 2013. december 12-én. MTI Fotó: Kovács Tamás



Síremlékét, Melocco Miklós alkotását 1999-ben avatták fel. Halálát követően utcákat, tereket neveztek el róla, és több magyarországi településen állítottak szobrot emlékére, 2009 óta nevét viseli az Európai Parlament egyik új brüsszeli épületszárnya.

Antall József mindent elkövetett azért, hogy Magyarország végérvényesen Európa nyugati feléhez tartozzon, de nem kívánt szakítani az értékőrző hagyománnyal, és nem feledkezett meg a határainkon túl élő magyarokról sem. Ezért kívánt - mint mondta - lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnöke lenni, és magyarként kívánt európai polgár lenni. 

A modern, nemzeti konzervativizmus híve volt, hitvallása szerint élt: "Én szolgálok, és addig szolgálok, amíg a nemzetnek haszna van belőle. Teszem, amíg tudom." 

A miniszterelnök halálának évfordulója kapcsán emlékülést tartanak pénteken a Parlamentben. A rendezvényen mások mellett beszédet mond Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Orbán Viktor miniszterelnök, Bernhard Vogel, a németországi Rajna-Pfalz és Türingia volt tartományi miniszterelnöke, a Konrad-Adenauer-Stiftung tiszteletbeli elnöke és Boross Péter, az Antall-kormány belügyminisztere.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!