Belföld

2014.01.22. 08:54

A Szocsira készülő magyar sportolók is kaptak terrorfenyegetést

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint komolyan kell venni azt a terrorfenyegetést, amelyet a MOB és más országok olimpiai bizottsága kapott a közelgő szocsi játékok előtt.

Borkai Zsolt az MTI-nek szerda reggel elmondta: a MOB nemzetközi e-mail címére érkezett fenyegető üzenet.

A MOB már értesítette a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot, az orosz szervezőket, valamint Magyarországon a Terrorelhárítási Központot (TEK), hogy fenyegető üzenetet kapott. Komolyan kell venni az ilyen üzeneteket. Az illetékesek feladata, hogy eljárjanak az ügyben - mondta a MOB elnöke. Hozzátette, a MOB még nem kapott választ a megkeresettektől, ugyanakkor tudomása van róla, hogy más, a szocsi olimpiára készülő országok olimpiai bizottságai is kaptak fenyegető tartalmú üzeneteket.

Fodor Gergely, a TEK társadalmi kapcsolatok osztályának vezetője az MTI-nek elmondta: folyamatosan figyelik és értékelik az olimpiával kapcsolatos terrorfenyegetettséget, kapcsolatban vannak az orosz társszervekkel és részt vesznek a terrorfenyegetettséget vizsgáló munkacsoportban is. Mivel az orosz társszervektől kiemelt fenyegetettségre vonatkozó jelzés nem jött, a kapcsolattartás intenzitása nem változott - tette hozzá.

A február 7-én kezdődő téli olimpia elleni támadással az az iszlamista csoport fenyegetőzik, amely egy világhálóra feltett videoüzenetben magára vállalta a december végén Volgográdban elkövetett, 34 halálos áldozatot követelő merényleteket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!