Belföld

2014.07.17. 14:23

A Microsoft bezárja a Nokia komáromi gyárát

A Microsoft bezárja a Nokia komáromi gyárát, amely mintegy 1800 munkavállalót foglalkoztat jelenleg, és amelynek kapacitása egy ideje kihasználatlan - közölte a cég csütörtökön az MTI-vel.

A Nokia mobil üzletágát megvásárló cég világszerte racionalizálja működését, a következő egy évben 18 ezer munkahelyet szüntet meg.    Hozzáteszik, hogy a helyi jogszabályoknak megfelelően tárgyalásokat kezdeményeznek a munkavállalói érdekképviseletekkel. "Felelős vállalat lévén minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy a terv által érintett munkatársak számára támogatást és tanácsokat adjunk az új lehetőségek felkutatásához" - áll a Microsoft közleményében.    Ugyanakkor megjegyzik azt is, hogy a Microsoft továbbra is elkötelezett marad Magyarország iránt. "Továbbra is folytatjuk az ország társadalmát és gazdaságát érintő beruházásainkat" - írja a cég, hozzátéve: a Microsoft már több mint 20 éve megbízható partnere a magyar kormánynak, egy új típusú ICT uralta világban, a Microsoft Magyarország megújításán dolgozik biztonságos és innovatív eszközei és szolgáltatásai révén.    A cégvezetés az érdekképviselet jelenlétében csütörtökön délután bejelentette a munkavállalóknak a gyár bezárását - mondta el László Zoltán, a cég helyi Vasas szakszervezeti alapszervezetének vezetője, az üzemi tanács elnöke az MTI-nek.    

Ismertette: a dolgozóknak járó juttatásokról július 28-án kezdik meg az egyeztető tárgyalásokat. A kollektív szerződés több juttatást tartalmaz a munka törvénykönyvében foglaltaknál; a végkielégítés mellett cél az, hogy segítsék az álláshoz jutást - közölte László Zoltán.    A Microsoft Corporation, amely világszerte körülbelül 125 000 embert foglalkoztat, csütörtökön ismertette terveit működésének egyszerűsítéséről és racionalizálásáról az egész világon, illetve a nemrégiben felvásárolt Nokia Devices and Services üzletágának a vállalat stratégiájával való összehangolásáról. A 18 ezer munkahelyből 12 500 a Nokia Devices and Services üzletágának szinergiája és stratégiai összehangolása következtében szűnik meg. 


Akciótervet dolgozott ki a kormány a gyárbezárás következményeinek enyhítésére

A Microsoft-Nokia globális leépítési döntései miatt közös, öt elemből álló akciótervet dolgozott ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) - közölte Szijjártó Péter, a KKM parlamenti államtitkára csütörtökön az MTI-vel.

A Microsoft csütörtökön jelentette be, hogy bezárja a Nokia komáromi gyárát, amely jelenleg mintegy 1800 munkavállalót foglalkoztat. A Nokia mobil üzletágát megvásárló cég világszerte racionalizálja működését, a következő egy évben 18 ezer pozíciót szüntet meg.     Az államtitkár közölte: csütörtökön utasította a befektetési ügynökség vezetőit, hogy azonnal gyorsítsák fel az előrehaladott tárgyalásokat azzal a három külföldi vállalattal, melyek Komáromban komoly munkahelyteremtéssel járó termelő beruházást akarnak létrehozni.    

A kormány emellett a Microsofttal szorosabbra fűzi a stratégiai megállapodásból fakadó együttműködést annak érdekében, hogy Magyarország a vállalatcsoport szempontjából a jövőben egyre inkább kutatás-fejlesztési központnak számítson - tette hozzá. 

Ennek jegyében megállapodtak arról, hogy a Nokia budapesti k+f központja felgyorsítja a 150 új mérnöki álláshely feltöltését.     Az államtitkár közölte továbbá, hogy meghozták a szükséges munkaügyi hivatali intézkedéseket is, így kihelyezett ügyfélszolgálatot hoznak létre, állásbörzét szerveznek valamint az új munkáltatók számára célzott támogatást nyújtanak az elbocsátott munkavállalók felvételéhez.    

Végül, mivel az érintett régióban több ágazat munkaerőhiánnyal küzd, a munkavállalók pedig magas munkakultúrával rendelkeznek, képzési és átképzési munkaprogramot indítanak, amelyek lehetővé teszik a más ágazatokban történő elhelyezkedést - ismertette Szijjártó Péter. 


Önkormányzat: a város minden segítséget megad a dolgozóknak

Budapest, 2014. július 17., csütörtök (MTI) - Komárom városa minden tőle telhető segítséget megad a Microsoft cégcsoport komáromi gyárának bezárásban érintett munkavállalóknak - közölte az önkormányzat csütörtökön honlapján. 

A Microsoft csütörtökön azt közölte az MTI-vel, hogy bezárja komáromi Nokia gyárát, amely 1800 dolgozót foglalkoztat.    A komáromi önkormányzat erre reagálva közölte: a céggel, a kormányzattal és az érdekképviseleti szervezetekkel folyamatosan egyeztetnek és együttműködnek annak érdekében, hogy az elbocsátott dolgozók mielőbb a versenyszférában találjanak állást.    Kiemelték, hogy a városvezetés az elmúlt időszakban átfogó iparipark-fejlesztésbe kezdett, folyamatosan dolgoznak azon, hogy további befektetők települjenek Komáromba, és heteken belül egy több száz főt érintő munkahelyteremtésről tudnak majd beszámolni.    A Nokiát felvásárló Microsoft működésének világszintű racionalizálásával indokolta a gyárbezárást, a cég mintegy 18 ezer munkavállalót küld el világszerte. 


Bejelentették a munkavállalóknak a gyárbezárást Komáromban 

A cégvezetés, az érdekképviselet jelenlétében csütörtökön délután bejelentette a munkavállalóknak a Nokia Komárom Kft. novemberig megvalósuló bezárását - mondta László Zoltán, a cég helyi Vasas szakszervezeti alapszervezetének vezetője, és egyben az üzemi tanács elnöke az MTI-nek. 

A dolgozóknak járó juttatásokról július 28-án kezdik meg az egyeztető tárgyalásokat - tette hozzá. 


Andor László megvizsgálja, hogyan lehetne EU-forrásokat mozgósítani

Andor László uniós biztos mihamarabb találkozni szeretne a Microsoft képviselőivel, hogy tájékozódjon a tervezett elbocsátásokról, valamint felmérhesse, hogyan lehetne mozgósítani EU-forrásokat az érintett munkavállalók támogatására - derül ki a biztos nyilatkozatából, amelyet az Európai Bizottság magyarországi képviselete juttatott el az MTI-hez.

A Microsoft csütörtökön jelentette be, hogy bezárja a Nokia komáromi gyárát, amely mintegy 1800 munkavállalót foglalkoztat jelenleg, és amelynek kapacitása egy ideje kihasználatlan.  

Az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős biztosa a nyilatkozatát ismertető közlemény szerint egyebek között kifejtette: a technológiai fejlődés és változó fogyasztói szokások a gazdaság minden szektorában változásokat eredményeznek. A cégek szerkezetátalakítása az élet természetes velejárója, de ennek társadalmilag felelős módon kell megtörténnie, szociális párbeszédre alapozva és betartva a munkavállalók tájékoztatására, a velük való konzultációra és a csoportos létszámcsökkentésekre vonatkozó jogszabályokat. 

Andor László hozzátette: az a tény, hogy egy nagy szoftvergyártó cég leépíti egyes részlegeit, nem lehet ok arra, hogy leállítsák a digitális készségekbe való befektetéseket és a digitális munkahelyteremtés támogatását Európában - éppen ellenkezőleg. Szükség van a digitális készségekre az olyan új szolgáltatásokra való áttérés megkönnyítéséhez, mint például a felhő- és adatszolgáltatások, valamint az erőforrás- és energiahatékonyabb gazdaságra való átállás. 

A digitális gazdaság változásainak sebessége még a technológiai cégeket is komoly alkalmazkodásra kényszeríti. Ezért a cégeknek, kormányoknak és szociális partnereknek hatékonyabbá kell válniuk a képzési igények előrejelzésében, és áldozniuk kell minden korosztály digitális készségeinek javítására. A csütörtöki bejelentés által érintett munkavállalóknak, ha szükséges, támogatást kell kapniuk az újraképzésükhöz, és segítséget kell kapniuk, hogy mihamarabb új munkahelyet találjanak - hangsúlyozta a biztos. 

Közölte: tudomásul veszi a Microsoft elkötelezettségét, hogy együttműködjön a munkavállalók  képviselőivel és az érintett kormányokkal annak érdekében, hogy támogassa az érintett munkavállalók újraalkalmazását a cég más részlegeiben vagy máshol. Az illetékes nemzeti és regionális hatóságok is hozzáférhetnek uniós forrásokhoz átképzésre és újraalkalmazásra az Európai Szociális vagy Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alapból, ha a vonatkozó feltételek teljesülnek.

"Kértem, hogy mihamarabb találkozhassak a Microsoft képviselőivel annak érdekében, hogy több információt kapjak a tervezett elbocsátásokról és a szociális következmények enyhítésére irányuló intézkedésekről, valamint hogy felmérhessem, hogyan lehetne mozgósítani EU-forrásokat az érintett munkavállalók támogatására" - idézi a közlemény a biztost.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!