Belföld

2009.04.19. 16:47

30 ezren kerekeztek a Föld Napja alkalmából

Budapest - Legkevesebb 30 ezren vettek részt vasárnap a Föld napja alkalmából Budapesten tartott Critical Mass (Kritikus Tömeg) elnevezésű demonstráción, amelynek szervezői szerint az idei év a városi kerékpározás robbanásszerű elterjedését hozza.

nincs nev

A legelszántabb városi bringások már vasárnapra virradó éjjel nyeregben voltak és a NightRide (kb. éjszakai tekerés) elnevezésű felvonuláson nyomták a pedált, a Kritikus Tömeg derékhada pedig vasárnap kora délután gyülekezett a Tabánban, ahol biciklivel hajtott generátorral termelt árammal működő hangszórókból szólt a zene a piknikhez. 

A menet délután háromkor rajtolt. A Tabánból az Erzsébet hídon át Pestre kerekeztek a résztvevők, majd a Ferenciek terét érintve vissza Budára, aztán az Attila úton, az Alagúton, a Lánchídon és az Akadémia utcán a Kossuth térre. Onnan az Alkotmány utcán, a Bajcsy Zsiliszky úton és végig az Andrássy úton a Városligetbe hajtottak, ahol a hagyományos bringaemelés zárta a hivatalos programot fél hatkor. 

A hosszúra nyúlt járműoszlopban a lábbal hajtott, kerekes közlekedési eszközök szinte minden elképzelhető változata feltűnt. A 12 kilométeres távot sokan egykerekű cirkuszi járgányon, tandemen vagy triciklin tették meg, és voltak bőven gördeszkások és görkorcsolyások is. 

A felvonulás célja a városi kerékpározás népszerűsítése. A résztvevők egyúttal a kerékpáros infrastruktúra fejlesztését és a budapesti belváros forgalomcsillapítását célzó intézkedésekre akarják serkenteni a döntéshozókat. 

A szervezők szerint a beruházások lassúságának ellenére idén minden korábbinál többen fognak biciklire szállni Budapesten. Ennek jele, hogy már kora tavasszal is az eddigi éveknél sokkal többen kerékpároztak. 

"Ebben szerepe lehet a válságnak is, amelynek hatására visszaszorulhat az irracionális gépkocsihasználat. Azt tapasztaljuk, hogy sokan most először döbbentek rá, hogy biciklivel is lehet piacra menni" - mondta az MTI-nek László János, a Magyar Kerékpárosklub elnöke. 

A menetet 340 fős rendezőgárda biztosította rendőri segítséggel. A gyalogos átkelőknél és a nagyobb csomópontoknál időnként megállították a kerekeseket, hogy átmehessenek a járókelők és haladhasson a gépjárműforgalom. 

A Kritikus Tömeg ezúttal kisgyermekes családokkal is bővült. Ők a Kodály köröndnél csatlakoztak a biciklisekhez a járdán. A babakocsis felvonulók az ellen tiltakoztak, hogy sorozatosan sérülnek állampolgári jogaik, mert gyakran el sem férnek a járdán a parkoló autók miatt, alig-alig halad a közintézmények akadálymentesítése, az aluljárókon átkelni és a metróra felszállni pedig szinte lehetetlen babakocsival, ezért másodosztályú, jogaikkal csak korlátozottan élni képes állampolgárként tudnak csak részt venni a város mindennapi életében. 

A 2004-ben rendezett első nagyszabású fővárosi kerékpáros felvonulás óta kialakult hagyomány szerint évente kétszer gördül végig a Kritikus Tömeg Budapesten. Először tavasszal, a Föld Napja alkalmából, másodszor szeptemberben, az Európai Mobilitási Hetet záró autómentes napon. A mozgalom az egész országban terjed; idén a Föld napja - április 22. - körüli időszakban már összesen 13 városban, egyebek között Debrecenben, Miskolcon és Szegeden tartanak kerékpáros demonstrációt. 
(MTI)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!