Belföld

2017.08.25. 19:49

A holland külügyminiszter szerint nincs összefüggés a terrorizmus és a magyar kormány tevékenysége között

A holland külügyminiszter arról tájékoztatta Szijjártó Pétert, a magyar diplomácia vezetőjét, hogy kormánya elhatárolódik a távozó budapesti nagykövet azon állításától, amely egyenlőségjelet tesz a terroristák és a magyar kormány közé - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtófőnöke az MTI-vel pénteken.

Menczer Tamás elmondta: Bert Koenders telefonon felhívta Szijjártó Pétert, és leszögezte, amit a távozó budapesti holland nagykövet nyilatkozott, az nem a holland kormány álláspontja.

A külügyminiszter elmondta, holland kormány nem gondolja, hogy bármilyen összefüggés lenne a terrorizmus és a magyar kormány tevékenysége között - tudatta a sajtófőnök.

Gajus Scheltema távozó holland nagykövet a 168 órának adott interjúban egyebek mellett azt mondta, hogy a szélsőséges iszlamisták "ugyanolyan elv mentén kreálnak ellenséget, mint a magyar kormány".

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!