Belföld

2017.01.22. 16:40

Kósa Ferencé a Kölcsey-plakett

Kósa Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar filmrendező vehette át a Kölcsey-emlékplakettet a magyar kultúra napján tartott ünnepségen a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szatmárcsekén.

A Melocco Miklós szobrászművész által készített elismerést a helyi református templomban, több száz érdeklődő előtt Jánosi Zoltán, a Kölcsey Társaság elnöke adta át a 79 éves filmrendezőnek.

A Himnusz alkotójának élete, munkássága és hitvallása sok száz, szatmári földről származó embernek adott példázatot és erőt az alkotó hazaszeretetről, ezek közé az emberek közé tartozik Kósa Ferenc is - méltatta laudációjában Jánosi Zoltán a filmrendezőt, megemlítve, a Tízezer nap című filmje az 1967-es cannes-i filmfesztiválon elnyerte a legjobb rendezés díját.

Kósa Ferenc munkásságára utalva Jánosi Zoltán kifejtette, a Kölcsey monogramját nemcsak neve kezdőbetűiben, de lelkében is viselő rendező keze vaskalitkából szabadította fel Dózsa, Ady, József Attila, Béres József, Balczó András és a többiek szellemét". A cannes-i siker után az 1956 után megtorlásokat a kultúrában tovább folytató politika nem akarta megérteni a rendező filmjének 1956-ról szóló üzeneteit, ezért sorozatosan záratta bádogdobozba" filmjeit - tette hozzá.

Kósa Ferenc filmrendező MTI Fotó: Czimbal Gyula

A rendező alkotásait a berlini falat lebontó vésőkhöz" hasonlító Jánosi Zoltán emlékeztetett, hogy Kósa Ferenc életműve szerkezetében és világlátásában ezer szállal Szabolcs-Szatmár-Bereghez kötődik, hiszen a Tízezer nap alapgondolata is hiteles szabolcsi történetekből állt össze, filmhősei közül többen, például Balczó András és Béres József is szabolcsi gyökerűek.

A Cannes-ban nyertes Tízezer nap című diplomafilmjét beválasztották a Budapesti Tizenkettő, az 1948-1968 közötti évek tizenkét legjobbnak tartott magyar filmje közé is. Filmjei számos hazai és nemzetközi elismerésben részesültek, alkotásait több mint ötven országban vetítették, Magyarországon filmjei többségét hosszabb-rövidebb időre betiltották.

1963-tól a Magyar Filmgyártó Vállalat rendezője, majd az Objektív Stúdió egyik alapítója. Az 1970-es évektől jelentek meg írásai az Alföld, az Új Forrás, a Tiszatáj, a Valóság és a Tekintet című folyóiratokban. Az 1980-as évektől erősödött politikai szerepvállalása. A Magyar Szocialista Párt megalakulásától 2000-ig a kultúra, a művészetek és a médiaügyek szakértőjeként az országos elnökség tagja, 1990 és 2006 között a párt főállású országgyűlési képviselője volt.

A filmrendező szavai szerint tisztánlátásra van szükség, ez emberi jogunk, nemzeti kötelességünk, egyszersmind személyes érdekünk is".

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!