Belföld

2014.05.08. 09:07

Jogerősen tíz év fegyház az ékszerbolti rablónak

Győr - Jogerősen tíz évi fegyházbüntetéssel sújtotta csütörtöki döntésében a Győri Ítélőtábla azt a szlovákiai férfit, aki társával 2011-ben kirabolt egy tatai ékszerboltot, de a helyszínen elfogták a rendőrök.

Zólyomi Csilla tanácsa - amely így két esztendővel enyhítette az első fokon a Tatabányai Törvényszék által kiszabott szabadságvesztést - elsősorban a Polgári törvénykönyv változásával indokolta a mérséklést.

A tárgyaláson a védő egyebek mellett a Tatabányai Törvényszék kirívóan szigorú ítélkezési gyakorlatára és a férfi büntetlen magyarországi előéletére hivatkozva kért enyhítést, míg az ügyész úgy nyilatkozott: azért nem kérték az első fokú ítélet súlyosbítását, mert az új szabályozás alapján már akkor is a középmértéket meghaladó büntetést kapott Javorcsik Ladislav, akit Szlovákiában korábban már pénzbüntetésre ítéltek, az osztrák hatságok pedig más ügyben a kiadására várnak.

A tárgyaláson az is elhangzott: a férfi tettestársa, aki éles fegyverrel lövöldözött a támadás során, jelenleg Szlovákiában tölti más ügyben büntetését, s majd ezt követően áll a magyar bíróság elé.

A Győri Ítélőtábla ügyismertetője szerint a vádlott társával 2011 szeptemberében ment Tatára kaszinózni, amihez úgy akartak pénzt szerezni, hogy kirabolnak egy ékszerboltot. Mintegy tízmillió forintnyi zsákmányhoz jutottak, ám a biztonsági rendszer lezárta az ajtókat, így a most jogerősen elítélt férfi az üzletbe szorult, az ajtó kitörése után pedig az alkalmazottak és a járókelők feltartóztatták a rendőrök helyszínre érkezéséig.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!