Belföld

2014.03.25. 06:30

Magyar Nemzet - Welsz pénzmosásról is tudhatott

Pénzmosásgyanús ügyletekről és az általa működtetett segélyszervezet támogatóiról is árulkodnak azok a dokumentumok, amelyeket Welsz Tamás múlt csütörtökön bekövetkezett halála előtt adott át a rendőrségnek - írja keddi számában a Magyar Nemzet.

A lap értesülése szerint a nevével fémjelzett Charity March nevű segélyszervezet hazai "ügyfeleiről" is adatokat szolgáltatott a rendőrségnek halála előtt Welsz Tamás.

A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy a múlt csütörtökön váratlanul elhunyt vállalkozó - mint a Charity March misszióvezetője - olyan dokumentumokat is átadott a hatóságnak, amelyek alapján nyomon követhető, hogy a segélyszervezet milyen cégektől, illetve magánszemélyektől kapott támogatást. 

Ezekből az iratokból és adathordozókból kiderülhet az is, hogy az említett támogatók a szegélyszervezet afrikai akcióihoz csatlakozva milyen összegeket igyekeztek eltüntetni a magyar hatóság elől, valamint az is világossá válhat, kik használhatták pénzmosásgyanús ügyleteik leleplezésére a segélyszervezettel tartott kapcsolatukat - írja a Magyar Nemzet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!