Belföld

2013.10.29. 18:19

Hagyó-per - Egy tanú szerint tízmilliárdokat takarítottak meg a metróberuházásban

A DBR Metró Kft. korábbi projektigazgatója szerint az AAM Zrt. külső tanácsadó cégként részese volt annak a munkának, amellyel a hatékonyságot javítva több tízmilliárd forintot takarítottak meg a metróberuházásban.

MTI

Erről tanúként a Hagyó Miklós egykori szocialista főpolgármester-helyettes és társai ellen a Kecskeméti Törvényszéken folyó per keddi tárgyalásán beszélt.

A vád szerint Hagyó Miklós elsőrendű vádlott utasítására az AAM-mel két szerződést kötött a BKV. A vádirat szerint a BKV számára szükségtelen szolgáltatásokért kötött szerződések alapján 133 millió forintot utalt át a közlekedési vállalat. 

A tanú Homonnai Zsolt ügyész kérdésére válaszolva közölte, hogy 2007 márciusában kezdett dolgozni a 4-es metró beruházását lebonyolító szervezetnél, és az év júliusától 2008 szeptemberéig töltötte be a projektigazgatói tisztet. 

Elmondta, bár elődje a pozíció átadás-átvételekor mindent rendben lévőnek ítélt a társaságnál, a gyakorlatban ez nem így volt. A tanú úgy fogalmazott: a DBR Metró munkájába bekapcsolódva "megdöbbentő" állapotokkal szembesült. A cég akkoriban alkalmatlan volt feladatainak ellátására - tette hozzá.

Azt mondta, a szerinte nem megfelelő munkatársakon kívül mindössze öt-hat projektvezető alkotta a szakembergárdát, ők viszont a kivitelezés megkezdése után már az érintett helyszíneken dolgoztak. Az előkészítő tevékenységre és a projekt uniós támogatásának igénylésére így senki sem maradt - húzta alá.

Felidézte: ezt orvosolva a fővárosi közgyűlés 2007 végén határozatot hozott a létszám 40 főre bővítéséről és a DBR Metró addigi mintegy 360-380 milliós költségvetésének 1,5 milliárdra emeléséről.

Az AAM Zrt. szerepéről szólva a tanú kijelentette: a metróprojektben külső vezetési tanácsadóként részt vevő cég megbízása "szükségszerű és indokolt volt". A társaság látott el minden olyan teendőt, amelyre a DBR-nek nem volt szakembere, illetve kapacitása.

A projekten belüli folyamatok hatékonyságának és átláthatóságának javításával, továbbá a szerződések közötti szakmai és jogi problémák kezelését segítve az AAM Zrt. tevékenyen közreműködött több tízmilliárd forint megtakarításában, illetve abban is, hogy a beruházásra sikerült egymilliárd euró uniós támogatást nyernie az országnak - hangsúlyozta a tanú. 

A főügyészség szerint a Hagyó Miklós vezetésével működő bűnszervezet 2008 augusztusáig megközelítőleg 1,5 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott a BKV-nak. 

A bizonyítási eljárás csütörtökön várhatóan újabb tanú kihallgatásával folytatódik.

Címkék#hagyó-per

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!