Belföld

2013.09.24. 14:09

Jogerősen tényleges életfogytiglan a debreceni "darabolós gyilkosnak"

Debrecen - Jogerősen tényleges életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte a Debreceni Ítélőtábla kedden azt a férfit, aki 2010-ben Debrecenben megölte és feldarabolta szomszédját, később pedig a főbérlőjével is végzett.

MTI

A táblabíróság Balla Lajos vezette büntetőtanácsa súlyosbította az első fokon eljáró Debreceni Törvényszék ez év májusi ítéletét, és a 38 éves Ráduly Zsolt Gyula esetében kizárta a feltételes szabadlábra helyezés lehetőségét, erre az első fokú döntés szerint 40 év elteltével lett volna mód.

A férfit különös visszaesőként, előre kitervelten, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölésben találták bűnösnek.

A vádlott 2009 őszén érkezett Tatabányáról Debrecenbe egy korábbi börtönbüntetéséből szabadulva, és a Nyíl utcában bérelt lakrészt, a később meggyilkolt idős nő szomszédságában. A férfi folyamatos anyagi nehézségekkel küszködött, szenvedélyesen játékgépezett, és rendszeresen vesztett.

2010 januárjában - miután játékgépen elvesztette minden pénzét - elhatározta, hogy megöli 75 éves szomszédját, és megszerzi értékeit. A nőt leütötte, megfojtotta, a holttestet pedig három napon át feldarabolta, a város különböző részein szeméttárolókba tette, majd kitakarított a lakásban.

Ráduly Zsolt Gyula ezután bejelentette szomszédja eltűnését, és ennek hírére a Németországban élő főbérlője is hazautazott. A két férfi sokat veszekedett, és egy ilyen vita során a vádlott 2010 februárjában agyonverte a 66 éves sértettet. A gyilkosság után a vádlott magához vette az áldozat értéktárgyait, eladta autóját, és Oroszlányba ment. Később a rendőrség ott fogta el. A férfi beismerte a főbérlője megölését.

A vádlott a nyomozás során részletes beismerő vallomást tett szomszédasszonya megölésével kapcsolatban is, de azt később visszavonta, és a bíróságon sem ismerte el a gyilkosságot. Főbérlője esetében pedig erős felindultsággal magyarázta tettét, mondván, az sokat szidta az ő édesanyját, akivel neki bensőséges volt a viszonya.

Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész azért fellebbezett, hogy a vádlott még feltételesen se kerülhessen szabadlábra, míg a vádlott és védője megalapozatlanság miatt, enyhítésért.

Balla Lajos indoklásában kifejtette: a vádlott a vagyon elleni bűncselekmények tekintetében különösen visszaeső, hasonló esetek miatt már ítélték letöltendő szabadságvesztésre.

A bíróság súlyosbító körülményként értékelte azt is, hogy több ember ellen irányuló életellenes cselekedetét a vádlott feltételes szabadlábra bocsátása alatt vitte véghez, továbbá, hogy az idős nő esetében a holttest eltüntetését bestiális kegyetlenséggel tette.

Az ítélőtábla álláspontja szerint a férfi fokozott veszélyt jelent a társadalomra, indokolt abból a teljes kizárása, így még feltételesen sem bocsátható szabadlábra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!