Belföld

2012.11.07. 11:26

Vörösiszap-per: az egyik vádlott állítása szerint későn kaptak információt

Veszprém - Megértette a vádat, de nem érezte magát bűnösnek és a felmentését kérte a vörösiszap-katasztrófa miatt indított büntetőper tizenketted rendű vádlottja, aki azt állította szerdán a Veszprémi Törvényszéken, hogy a gátszakadás után másfél órával szerzett információt az esetről.

Halmos György

M. Gábor ügyvédje védencéhez csatlakozva azt hangsúlyozta, hogy ügyfelével szemben nem elég konkrét a vád, nem tartalmaz pontosan körülírt konkrétumokat. Úgy vélekedett, hogy ezek alapján meg lehet állapítani a törvényes vád hiányát. M. Gábor, a finomtermék divízió vezetője vallomásában arról beszélt, hogy ő nem akadályozta a közveszély elhárítását, nem tudja elfogadni a szándékosságot sem. Elmondta, hogy 13 óra 8 perckor hívta egy ismerőse azzal, tud-e arról, hogy tudja-e mi történt? Erre nem tudott választ adni, a gyárban találkozott Martin R.-rel (kilencedrendű vádlott), majd vele és egy másik kollégájával együtt kimentek a helyszínre. A kolontári dombon szembesült azzal, mekkora a pusztítás és valójában mi történt. Ezzel kapcsolatban arról is beszélt, hogy a gátszakadásról utolsóként, 12 óra 52 perckor értesített katasztrófavédelmi főigazgatóság ügyelete után csaknem egy órával szerzett pontos ismereteket. Ekkor az ár már elhagyta Kolontárt és Devecserben pusztított. Ezután visszamentek a gyárba, és ott a vészleállításban segített, hiszen ilyen korábban még nem volt. Hangsúlyozta azt is, hogy nem ő neki kellett volna a hatóságokat értesíteni, hanem a diszpécsernek, ügyeletese vezetőnek őt kellett volna értesítenie.

A kilencedrendű német állampolgárságú Martin R. (aki a kereskedelemért, beszerezésért felelős vezérigazgató volt 2010. október 15-ig, majd a Mal németországi cégének vezetője lett) szintén megértette a vádat, de nem érti, hogy miért vádolják őt, milyen bűncselekményt követett el. Beszélt arról, hogy az események mélyen megrázták, együttérzését fejezte ki a hozzátartozókkal. A vádlott hangsúlyozta, hogy feladata és felelőssége kizárólag a kereskedelemre, az értékesítésre, a beszerzésre vonatkozott, hivatkozott egyébként a munkaszerződésére és a cég szervezeti és működési szabályzatára. Elmondta, hogy mivel nem beszél magyarul, ezért értesíteni sem tudta volna a hatóságokat, de szerinte nem is kellett volna, mert mikor szembesültek a katasztrófával már az összes hatóság a helyszínen volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!