Belföld

2012.09.07. 11:42

Külföldi sajtó Magyarországról - IMF, a reformok, roma önvédelmi szervezet

Több külföldi újság kommentárban foglalkozott pénteken az IMF-hitellel kapcsolatos előző napi miniszterelnöki bejelentéssel.

MTI

A The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai lap internetes kiadása, a téma egyik ismerőjére hivatkozva azt írta, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) nem fogalmazott meg specifikus követeléseket Magyarországgal szemben, és nem kérte a nyugdíjak csökkentését. A WSJ szerint elemzőknek az a véleménye, hogy az Orbán Viktor által használt "kemény hang" elsősorban a magyar szavazóknak szólhatott, akik aggódnak a megszorítások miatt. A lap nyomatott változatában egy szakértőt úgy vélekedett, hogy valószínűleg nőni fog a Magyarországot övező szkepticizmus.
   
Orbán horrorshow-ja címmel jelent meg bejegyzés a Financial Times című angol lap beyondbrics című blogjában a videoüzenetről. A blog írója szerint ez csak a legújabb csavar a hosszú ideje folyó hitelkeret-sagában, amely csupán egy nappal azután jelent meg, hogy Varga Mihály bizakodón beszélt egy "idén őszi" megállapodástól.
   
Mujtaba Rahman, az Eurasia Group elemzője azt gyanítja, hogy Orbán Viktor politikai nyereségre törekszik a "kiszivárogtatott feltételekkel". Ha ugyanis lesz megállapodás, a kormány azt mondhatja, hogy számos engedményt ért el, ha viszont nem lesz, akkor a kormányfő arra hivatkozhat, hogy megvédte a magyar emberek érdekeit - vélekedett Rahman a beyondbricsnek nyilatkozva.
   
A Gazeta Wyborcza című lengyel baloldali liberális napilap A magyarok nem akarják az IMF diktálta megszorításokat, csökken a forint árfolyama címmel közölt cikket.
   
Gyurcsány Ferenc kormányzásának eredményeként Magyarország már hat éve gazdasági nehézségekkel küszköd, amelyeket Orbán Viktor miniszterelnök reformjai hivatottak megoldani, de "politikája mégsem segített egyenesbe hozni (az országot)" - írta a lap.
   
A pécsi roma önvédelmi szervezetről közölt beszámolót az osztrák közszolgálati rádió (ORF). Csütörtöki keltezésű internetes cikkében az ORF úgy vélekedett, hogy a "roma gárda" megalakulása "a romák számára egyre inkább kedvezőtlenül alakuló" politikai légkörben gyökerezik. A politika hozzáállása a romák sorsához a jobb munkaerő-piaci integrációról szóló üres szólamoktól a nyílt ellenségességig terjed, a szélsőjobboldaliak támadásait "eltűrik vagy éppen támogatják" Magyarországon.
    
Németországban az ARD országos közszolgálati műsorszóró társaság a pécsi roma önvédelmi szervezetről közölt beszámolót a Tagesschau című híradójának hírportálján. A szerző szerint "a szélsőjobboldali Magyar Gárdát ugyan hivatalosan betiltották, utódszervezeteit azonban nem", és a gárdista "újnácik évek óta gyötrik a romákat".

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!