Belföld

2012.05.14. 12:18

DK: a Fidesz bűnei miatt jön a telefonadó

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a kormány eddigi gazdaságpolitikai "bűnei" miatt kényszerül új adók bevezetésére, a telefonadóról szóló előterjesztés ráadásul ellentétes a korábbi kormánypárti ígéretekkel.

MTI

Molnár Csaba, a DK alelnöke hétfőn sajtótájékoztatón azt mondta: a már augsztustól bevezetni tervezett telefonadó modernizációellenes és igazságtalan, mert nem veszi figyelembe a jövedelmi és vagyoni viszonyokat.

Kitért arra is, hogy az új adó a korábbi kormánypárti nyilatkozatokkal szemben a flottakedvezmények miatt ingyenes beszélgetéseket is terheli majd. Bírálta azt is, hogy az új adó perc- és nem másodpercalapú lesz.

A DK alelnöke szerint a törvényjavaslatból - szintén a korábbi fideszes ígértekkel ellentétben - az következik, hogy percenként és elküldött sms-enként kétforintos telefonadót még az általános forgalmi adó is terheli majd, így mértéke, ha nem módosítják az áfatörvényt, valójában 2,54 forint lesz.

Molnár Csaba felháborítónak tartotta, hogy a telefonadó bevezetéséről szóló kormányjavaslatot a napirendi javaslat alapján várhatóan keddre virradó éjszaka - a hétfő este nyolc óráig tartó szavazások, majd a médiatörvény-módosítás hatórás időkeretű vitája után, előreláthatólag éjjel 2 órától - tárgyalja a parlament, a keddi részletes vita után pénteken pedig már el is fogadhatja. Molnár Csaba szerint adótörvény esetében ez példátlan eljárás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!