Belföld

2012.03.06. 17:26

MSZP: Schmitt mutasson be

Az MSZP arra szólítja fel Schmitt Pál köztársasági elnököt, hogy mutasson be legalább egyetlen olyan oldalt a doktori disszertációjából, "amelyet minden kétséget kizáróan maga jegyez".

MTI

Szanyi Tibor, a szocialista párt elnökségi tagja az MTI-nek kedden küldött közleményben arra reagált így, hogy újabb részek forrását azonosította a hvg.hu Schmitt Pál 1992-es doktori disszertációjában. A hírportál azt írta: a dolgozat első oldalait, amelyeken az olimpiai mozgalom alapelveiről és célkitűzéseiről van szó, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság egy 1990-es, az Olimpiai Mozgalom című francia-angol nyelvű ismeretterjesztő brosúrájából másolták, az olimpiai programba kerülés szabályaival foglalkozó oldalakhoz pedig az Olimpiai Charta akkor hatályos változatát használták fel.

A hírportál szerint a szerző mindkét dokumentumból idézőjel és forrásmegjelölés nélkül kölcsönzött terjedelmes szövegrészeket, igaz, a brosúra szerepel az irodalomjegyzékben. A hvg.hu azt is közli, hogy a dolgozat végén látható hét táblázat és két diagram mindegyike a bolgár Nikolaj Georgiev 1987-es tanulmányából való. A fentieket figyelembe véve Schmitt Pál - táblázatokkal együtt - 225 oldalas dolgozatából 213, vagyis a szöveg csaknem 95 százaléka más munkák átvétele - írta a hírportál.

Az MSZP "nagy várakozással" tekint a Semmelweis Egyetemen létrehozott vizsgálóbizottság március végére elkészülő állásfoglalására, de "boldogok lennénk, ha maga a köztársasági elnök állna végre a nyilvánosság elé, hogy tisztázza magát" - írta Szanyi Tibor, hozzátéve, azt várják, a köztársasági elnök mutasson be "legalább egyetlen oldalt a dolgozatából, amelyet minden kétséget kizáróan maga jegyez".

A Hvg január 11-én írta meg, hogy Schmitt Pál 1992-es, 215 oldalas disszertációjának mintegy 180 oldala a bolgár Nikolaj Georgiev francia nyelvű munkájának többnyire szó szerinti fordítása és átvétele. Az Index később arról írt, hogy egyes bekezdések szó szerint megegyeznek egy német tudós, Klaus Heinemann tanulmányának részleteivel.

Az államfő az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorának nyilatkozva visszautasította a plágiumvádat, közölve, legjobb tudása szerint készítette kisdoktori disszertációját, nem tulajdonította el senki szellemi tulajdonát. Mint mondta, dolgozata tényekre, "törzsadatokra" épül, "ez a sokat emlegetett 180 oldal", míg értekezésében van 30-35 oldal, ahol következtetéseket vont le.

A Semmelweis Egyetem rektora január 17-én kezdeményezte tényfeltáró bizottság létrehozását az ügyben a sporttudományi kar dékánjánál. Az öttagú testületnek március 28-ig kell elkészítenie jelentését Schmitt Pál doktori disszertációjának keletkezéséről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!