Belföld

2012.01.06. 21:10

Kiszakadhat a szilikonbetét

A plasztikai műtétek egy részénél rossz minőségű mellimplantátumot használtak fel, a szilikonzsák egy idő után kiszakadhat, a töltőanyaga kifolyik. Használtak-e ebből a termékből Magyarországon, hol és mennyit, milyen veszélyekkel jár a szervezetbe kerülő töltőanyag? - többek közt ezekre a kérdésekre kereste a választ a Napló.

duol.hu

Kérdéseit dr. Molnár Csabának, a plasztikai és égéssebészet országos szakfelügyelő főorvosának tette fel a Napló. Megtudták tőle, egy francia cég által gyártott mellimplantátumról van szó, összesen 300 ezer darab lehet hibás, melyeket 65 országában forgalmaztak. Ez nem azt jelenti, hogy mind a 300 ezer implantátum szilikonjával baj van, hanem, hogy tízéves időtartamon belül nem egy százaléknál kevesebb szakadhat ki, hanem ennek öt- vagy akár tízszerese. A hibára a francia hatóságok jelzése alapján derült fény, az előállító cég nem azt a töltőanyagot használta, ami a gyári engedélyekben szerepel.

Magyarországon 2001. és 2010. március 30. között közel ötezer nő testébe került be a hibás implantátum. Nálunk a Poly Implants Protheses (PIP) terméknek egy kizárólagos forgalmazója volt, minden egyes darab útja pontosan nyomon követhető. Mikor a francia hatóságoktól a tiltás megérkezett, az implantátum felhasználását Magyarországon azonnal leállították és bekérték az adatokat a forgalmazótól. Minden implantátumhoz tartozik egy azonosítókártya a termék adataival.

Pontosan kideríthető, hogy hol, mikor és kinél használták ezeket a mellimplantátumokat - közölte Molnár főorvos. Mivel szabad orvosválasztás van, bárki bárhova elutazhatott a műtétre. A plasztikai sebészet meghatározóan a magánszférában zajlik, ezen a területen meg különösen jellemző, hogy nem a lakóhely közelében történik a beavatkozás.

Az egészségügyi hatóságok, a minisztérium és a szakma folyamatosan egyeztet a kialakult helyzetről, a szükséges teendőkről. Most készül egy tájékoztató, amit a sajtóban közzétesznek. Ebben részletesen leírják, mi a teendőjük azoknak, akik PIP típusú implantátumot kaptak. Elsősorban arra hívják fel az érintettek figyelmét, hogy azok, akik tudják, hogy a hibás terméket ültették be nekik - de azok is, akik ebben bizonytalanok -, keressék fel a kezelőorvosukat.

A cikk folytatását a naplo-online.hu-n olvashatja, kattintson ide!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!